Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Magyar Kultúra Napja – Sepsiszentgyörgy, 2022A magyar kultúra napja alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház háromnapos rendezvénysorozatot szervez Sepsiszentgyörgy több helyszínén. Január 20-án, 21-én és 22-én az ünnepi programsorozat részeként két zenei előadásra is sor kerül. Az események sorát Koszika és a Swing à la Django nyitja, majd a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar követi a Tamási Áron Színház nagytermében. Ezek mellett Magyar Film Napokkal, közönségtalálkozókkal és Kós Károly körúttal is készülnek a szervezők.

A rendezvénysorozatot Koszika és a Swing à la Django fergeteges koncertje nyitja január 20-án este nyolc órától, a Tamási Áron Színház nagytermében. Az eseményt a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézettel partnerségben szervezi a Művelődési Ház.

Koszorus Krisztina Koszikát a Koszika & The HotShots énekesnőjét a Sepsiszentgyörgyi közönség már elég jól ismeri. Népzenész család legfrissebb hajtásaként, már kisgyermek kora óta csak a zene érdekelte. Habár szakmáját tekintve klasszikus hegedűművész, leginkább énekesnek vallja magát. Könnyűzenével 2006 óta foglalkozik, számos műfajban kipróbálta magát, mint jazz, latin- és népzene. Illetve a rockopera sem ismeretlen számára, hiszen ő játszotta Gizellát az István, a király Székelyföldi Nagyprodukcióban. Fellépett már Szlovákiában, Portugáliában, Magyarország különböző területein és Kanadában is. Láthattuk neves nemzetközi fesztiválokon és televíziócsatornákon is. Három alkalommal illették legjobb énekes, legjobb szólista díjjal neves nemzetközi jazzfesztiválokon, és volt már az Év felfedezettje is.

A Swing à la Django együttes egy innovatív, a világon egyedülálló hangszeres felállással bíró zenekar. Különleges stílusötvözetet teremtettek, zenéjük hangzásában harmóniára talál a magyar autentikus folklór zene, a francia manouche swing és a sanzonok világa, a tangó, a jazz és a bossa nova. Ennek eredménye ez az általuk Hungarian Django Swing-nek nevezett egyedi stílus. A Swing à la Django zenekar tagjai korábban olyan művészekkel dolgoztak együtt, mint Stochelo Rosenberg, Sting, Zubin Mehta, Andrea Bocelli és Roby Lakatos. Felléptek többek között a New York-i Carnegie Hall-ban, a Hong Kongi Operában, a Royal Albert Hall-ban, a Montreux-i Jazz Fesztiválon és a Montreali Nemzetközi Jazz Fesztiválon.

Koszika a Swing à la Djangó zenekarral 2021-ben Csíkszeredában találkozott először. Azóta született pár dal, amelyet a sepsiszentgyörgyi közönség először fog hallani egy nagyon különleges koncert alkalmával, premierként. Nem titok az sem, hogy a nyári találkozás folytatásaképpen megszületett az Utazás című daluk, amely bejutott a Duna TV A dal című műsorban a 40 legjobb közé, természetesen ezt a dalt is hallhatja majd a nagyérdemű.

E jeles nap rendezvénysorozatát 21-én 20 órától a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar már hagyományos ünnepi koncertje követi a Tamási Áron Színház nagytermében.

Ugyanezen a napon kerül sor 19 órától Máthé Kriszta az Apróka eszponkák szerzőjének író-olvasó találkozójára a Szimplában.

„Figyeltem, ahogyan figyeltek egymásra.” – fogalmaz a kötet egyik írásában a szerző. Ő maga is egy eszponka, azaz összetartó kapocs közöttünk és a moldvai csángók között, tiszteletbeli nagykövete ennek a meseszerű világnak. Az interaktív közönségtalálkozó során kiderül mi történt ezzel a kezdeményezéssel azóta, hogy nyilvánosságot látott, mik a legújabb fejlemények, és milyen tervek vannak vele kapcsolatban.

Az idei Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat kiemelt projektje a nagy népszerűségnek örvendő Sepsi Tour – Kalandvonathoz kapcsolódik. A  Vadon Egyesület kisvonata január 22-én Kós Károly körúttal örvendezteti meg a kicsiket és nagyokat. A járat a Kónya Ádám Művelődési Ház elől indul és körbejárja a városban Kós Károly által tervezett épületeket. A három különleges körútra 22-én szombaton kerül sor, óránkénti  indulással 12 órától.

Mindezekkel még nem ér véget a rendezvénysorozat, ugyanis 22-én 17 órától a Művész Moziban vetítik Vörös T. Balázs és Tőkés Csaba Zsolt Hármasfonat – Tánccal átszőtt életek című dokumentumfilmjét. Ezt megelőzően sor kerül a Kincsmag című rövidfilm bemutatására is, melyet ugyanezen alkotók célzottan a magyar kultúra napjára készítettek. A vetítést közönségtalálkozó követi 18 órától a film szereplőivel. Mindezeken túl a Művész Mozi a teljes hétvégére Magyar Filmnapokkal készül.

A zenei előadásokra és a filmvetítésekre a helyek száma korlátozott. A jegyeket elővételben lehet megvásárolni a Városi Jegyirodában. Koszika és a Swing à  la Django koncertjére 30 lej a teljes árú jegy, 15 lej a kedvezményes, a fúvósok ünnepi hangversenyére pedig egységesen 25 lejes jegyet lehet váltani. A Magyar Filmnapok alkalmával jegyeket a Művész Mozi pénztárában lehet megvásárolni. A kalandvonatra 3 és 5 lejes jegyeket az induláskor lehet váltani.

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Művész Mozi by Cityplex, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Vadon Egyesület

Partnerek: Tamási Áron Színház, Szimpla Sepsiszentgyörgy

Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.