Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Kortárs irodalmi felolvasóest a SzimplábanKortárs drámák felolvasó estjére várja a Szimpla Sepsiszentgyörgy mindazokat, akik kíváncsiak az Okuláré projekt következő, rukkola nevű negyedik fordulós évadzáró előadó estjére. Az eseményre 2022. június 22-én, 19 órakor kerül sor.

Az Okuláré Projekt célja, hogy teret biztosítson kortárs magyar pályakezdő drámaíróknak arra, hogy élőben, minél nagyobb közönség előtt próbálhassák ki magukat. Fontos, hogy az írók sokoldalú visszajelzéseket kapjanak a nézőktől - így a felolvasások után a közönség gondolataitokra is számítanak az előadók egy beszélgetés formájában. Az Okuláré Projekt törekszik arra, hogy már létező közösségeket tartson egyben, újakat hozzon létre Gondolkodjunk együtt! mottóval.
Az esemény érdekessége, hogy Sepsiszentgyörgy mellett több helyszín is bekapcsolódott ebbe a programba úgy mint: Debrecen, Tapolca, Győr, Szeged, Zalaegerszeg, Sopron, Harka, Hódmezővásárhely, Budapest – Manyi Kulturális Műhely, Budapest - Trafó, Berlin.

A szerdai esten olyan fiatal kortárs írók műveit hallhatja a közönség, mint Magyar Bogi, Pinthér Anna és Tóth Márk. A felolvasó estet Bilibok Anita, Gothárd Veronika, Sánta Yvette, Dávid-Gulácsi Péter, Dávid-Gulácsi Zsuzsanna, Bedőházi Róbert, Gergely Ágnes és Gecse Roland tartják.

Magyar Bogi 1999 legvégén született. Gimnázium után Budapesten tanult tovább, végzős az ELTE-n. Az írást még középiskolában szerette meg. Akkor irodalmi pályázatokon indult, és helyi versenyek eredményes résztvevője volt, egyetem óta pedig igyekszik rendszeresen publikálni. Novellái eddig többek közt a Kolozsvári Helikonban, Esőben, Irodalmi Jelenben, Népszavában jelentek meg. 2021-ben Kazinczy-érmet kapott a "Szép magyar beszéd, helyes kiejtés" versenyen.

Pinthér Anna 1999-ben született Győrben. 2015-től a Győri Nemzeti Színházban játszott egészen az érettségiig, amit a Révai Miklós Gimnáziumban tett le, humán-német osztályban. Ezzel párhuzamosan a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte előbb a zongora, majd a klasszikus ének szakot. Klasszikus énekművész szakképzettséget szerzett szintén Győrben, majd Budapestre költözött, és muzikológia szakon diplomázott a Zeneakadémián, ahol jelenleg is mestertanulmányait folytatja. Egészen kicsi kora óta ír, idén pár év kihagyás után úgy döntött, szeretné, ha ez több lenne, mint hobbi.

Tóth Márk, 26 éves, Egerben lakik. Teljesen kiszakadva a művészetből, szoftverfejlesztőként dolgozik, a maradék idejét pedig többnyire írással, olvasással tölti. Az egyetemen amatőr színjátszósokkal váltotta meg a világot hat éven keresztül. Imádja az abszurd, groteszk drámákat, szerinte azok tudnak legjobban felébreszteni minket az álomvilágból.

Szervezők: Fiatal Drámaírók Háza, Metro Works, Szimpla Sepsiszentgyörgy

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.