Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

HTE - TánckincsA Háromszék Táncegyüttes ebben a hónapban is változatos programokkal vár kicsiket és nagyokat: újra műsoron lesz a Tánckincs c. interaktív tánctörténeti előadás, a Világhírű Redever gyermekprodukció, a Tragédia c. táncszínházi előadásukat pedig Sepsiszentgyörgy mellett vidéki településeken is színpadra viszik.

Az Ivácson László rendezésében készült Tánckincset szervezett előadások keretében láthatják a diákok a Háromszék Táncstúdióban, valamint Kézdivásárhelyen. A korokon átívelő, virtuális múzeumi sétára egy játék ad lehetőséget, amelybe a fiatalok okostelefonjaik segítségével kapcsolódhatnak be.

Februárban a Könczei Árpád rendezte Tragédia c. táncszínházi produkció Sepsiszentgyörgyön, Baróton és Kézdivásárhelyen kerül bemutatásra.

Redever, Gyuri király, Albi, Levente, Lágyi mester és a királylányok négy szervezett előadás keretében várják a gyerekeket február 13-16. között a Háromszék Táncstúdióban.

Folytatódik továbbá a Lajtha László Alapítvánnyal közösen szervezett táncházsorozat: február 10-én a megszokott módon, pénteken lesz táncház, míg február 21-én, húshagyókedden farsangbúcsúztató táncházat szerveznek a Tamási Áron Színház előcsarnokában.

* Fotók: Kátai Jocó

Tánckincs

Szervezett előadások

  • 2023. február 1. (szerda), 13:00 óra | Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház
  • 2023. február 27. (hétfő), 11:00 és 13:00 óra | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió

Tragédia

  • 2023. február 4. (szombat), 18:30 óra | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
  • 2023. február 6. (hétfő), 19:00 óra | Barót, Városi Művelődési Ház
  • 2023. február 7. (kedd), 13:00 óra | Barót, Városi Művelődési Ház
  • 2023. február22. (szerda), 19 óra | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
  • 2023. február 28. (kedd), 19:00 óra | Kézdivásárhely, Vigadó Művelődési Ház

Táncház

  • 2023. február 10. (péntek), 20:00 óra | Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház előcsarnoka

Világhírű Redever

Szervezett előadások

  • 2023. február 13. (hétfő), 10:00 és 13:00 óra | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
  • 2023. február 14. (kedd), 10:00 és 12:00 óra | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
  • 2023. február 15. (szerda), 10:00 óra | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió
  • 2023. február 16. (csütörtök) 11:00 óra | Sepsiszentgyörgy, Háromszék Táncstúdió

Farsangi táncház

  • 2023. február 21. (kedd) 20:00 óra | Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház előcsarnoka

A Tragédia c. előadásra jegyeket a Központi Jegyirodában vásárolhatnak az érdeklődők.

Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőn és szerdán 8-16 óra között, kedden és csütörtökön 8-18 óra között, pénteken 8-15 óra között, valamint előadások előtt egy órával. Telefonszám: 0267-312104.

A Háromszék Táncegyüttes hivatalos fenntartója Kovászna Megye Tanácsa.
A Tragédia c. előadás létrejöttét a Bethlen Gábor Alap és a Csoóri Sándor Alap támogatta.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.