Sepsiszentgyörgy, 2019. jînius 28.

rety 142014. február 7.

Egy dolgot biztosan tudunk, ez ügyben Kovászna Megye Tanácsának vezetőjére nem számíthatunk.

A 2014. január 22-én a megyeházán iktatott civil előzetes panasz, melyben 177 háromszéki polgár a rétyi fűrészüzem számára kiállított építkezési engedély visszavonását kérte, újabb mellébeszélésre késztette a megyevezetőt.

A Megyei Tanács törvény által meghatározott feladatkörére rákérdező civil panaszra semmitmondó, a fűrészüzem számára kiállított urbanisztikai engedély (481/19.11.2013) törvényességét, és az ahhoz jóváhagyást kiadó állami hivatalok sorát ismertető válaszlevél érkezett, egy lista, amit akár másnap is kézbesíthettek volna. A kézhez kapott dokumentum egy szóval sem tér ki a civilek által benyújtott panaszban megfogalmazottakra. Nem tisztázza sem a megyeháza, sem annak vezetőjének a felelősségét.

Sajnálatos, hogy az az intézményvezető, aki magát minduntalan az autonómia felkent harcosának tünteti fel, a bukaresti politikusok arroganciáját fölülmúló lekezeléssel viszonyul a háromszéki civil társadalom egy részéhez.

Az már most borítékolható, hogy amennyiben felépül Rétyen a fűrészüzem, annak működése során a háromszéki közvagyonban keletkező összes kár (az utak, út menti ingatlanok, erdőalap, Óriáspince-tető, természetvédelmi területek) elhárításának költsége a háromszéki adófizetőket fogja terhelni.

Megjegyezem, hogy a dokumentumot aláíró elnöknek illene tudni a háromszéki, nem központosított, intézmények hivatalos elnevezését, főként akkor, amikor ezekre a levelében hivatkozik. Ugyanis olyan intézménynév nem létezik a megyében, melyre a dokumentumban Direcția Județeană Cultură Covasna-ként hivatkozik. Az említett intézmény pontos megnevezése: Direcția pentru Cultură, Culte și Patrimoniu Cultural Național a județului Covasna.

Toró Attila,
Indigó csoport


megyei tanacs valasz1
A 2013. december 24-i, a rétyi fűrészüzem számára kiállított építési engedély visszavonását kérő civil Előzetes Panaszban megfogalmazott indoklások.

1. A 215/2001 sz. Közigazgatási törvény értelmében a Megyei Tanács felelős a környezet védelméért és helyre hozásáért, a történelmi és építészeti műemlékek, a parkok, a közkertek és a természeti rezervátumok konzerválásáért, restaurálásáért és érvényre juttatásáért. Tágabb értelemben a megyei tanácsok gazdálkodnak, a törvény keretén belül, a megye közvagyonával.

2. A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal válaszából (melyet a Rétyi fafeldolgozó és fűrészüzem számára készített területrendezési tervhez tartozó, stratégiai környezetvédelmi felméréshez tett megjegyzésekre kaptunk), kiderült, hogy a beruházó nem felel a gyáron kívül megjelenő károkért. Így ezen felelősség Kovászna Megye Tanácsáé, ezért az építési engedély kiadása ellentmond a 215/2001 sz. Közigazgatási törvényben megfogalmazottaknak.

Véleményünk szerint ezen beruházás, a helyi erdőállományra gyakorolt jelentős negatív hatás mellett, jelentősen csökkenti az Óriáspince-tető turisztikai vonzerejét is, mivel a méretei miatt a Rétyi feldolgozó és fűrészüzem, felépülése esetén, uralni fogja a tájat, veszélyeztetve az Óriáspince-tető vonzerejét. Ezen egyedi kilátás volt az egyik ok, amiért itt hozták létre a történelmi emlékhelyet, amelynek megvalósítására 2007-ben Kovászna Megye Tanácsa a megyei költségvetésből jelentős összeget, 800.000 lejt költött.

3. A Kovászna Megye Tanácsának elnöke nem vette figyelembe a 215/2001 sz., a helyi közigazgatásra vonatkozó törvény előírásait, kiállította az építési engedélyt. Ezzel a saját 2013. augusztus 13-án a sajtónak is részletesen kifejtett nézőpontját is figyelmen kívül hagyta, akkor kritikát fogalmazott meg a területrendezési tervhez szükséges hatástanulmánnyal kapcsolatban. (2014. január 22.)

* * *

Kapcsolódó cikkek:

Rétyi beruházás. Az elveszett megyeszintű közmeghallgatás nyomában / 2013. november 25.

Vészharang! Székelyföldi Erdőalap / 2013. október 8.

Félresöpört érvek (fenyővágóhíd) / 2013. szeptember 6.

Egy parasztvakítás pusztító képei / 2013. augusztus 16.

Páké üti Barátost! (Egy engedély margójára...) / 2013. augusztus 14.

Össznépi vakság / 2013. augusztus 4.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom