Egy pusztuló világ képei, magukra hagyott emberek, kifosztott élettér. Magányos oszlopok, melyek a hajdani dicsőséget, gazdagságot hivatottak reprezentálni, átvedlenek az emberi kapzsiságnak, a természet semmibevételének magasztos emlékművévé.
Tüzelővel megrakott veder, mellette félig kifűzött cipő; a maradás és a görcsös ragaszkodás, illetve a mindent feladás, az eltávozás ambivalens érzetét keltik.
Lepusztult utcarészek és csodálatos ködfátyol mögül előtűnő mesés táj kettőssége. Sírok, emberek, emlékek, szomorú, derűs és az elkeseredéstől agresszív arcok: egy eltűnésre ítéltetett világ mozaikszerű darabkái. Képek, melyek úgy szólnak a dicstelen máról, hogy magukon hordozzák a hajdani fénykort és a kilátástalan jövőt is.
Gyommal benőtt sírkeresztek: a természet visszaköveteli életterét a felelőtlen emberi beavatkozástól. Teret vesztő és teret nyerő mozgások hihetetlen dinamikája.
A természetet aranyra cserélő ember végnapjai, egy kultúra hanyatlása, melyből már a múltat és a hajdani emberi jelenlétet jelző fejfák sem maradnak meg.
Vajon ki kerül ki győztesként ebből? Az ember? A természet? Vagy vesztünk mindannyian?
Toró Attila / 2005
*
Megjelent a Csigalépcső című folyóirat 2005. augusztusi számában. Kovács László Attila 2002-ben, 2004-ben készült Verespatak az arany árnyékában című tematikus fotósorozatának kísérőszövegeként.
Fotó: © - Kovács László Attila
