Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

kommando w2013. szeptember 18.

A rétyi „mega-fűrészüzem" körül kialakult helyzet kapcsán, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatója, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, és a beruházó szászsebesi gyárának képviselője az erdőkitermelés törvényi feltételeire hivatkozva próbálja leszerelni a beruházás ellen tiltakozó civil szervezetek erdőirtások elleni érveit.

A naponta napvilágra kerülő esetek, teljesen más képet festenek a valóság kevésbé napfényes oldaláról. Bebizonyosodott, hogy profitszerzés céljából – erdészetileg nem indokolt okokból – vágnak ki kisebb-nagyobb erdőrészeket. Egyre több ilyen eset kerül napvilágra, legyen szó akár az ebben a cikkben ismertetett kommandói kutatófúrás áldozatául eső 9.000 négyzetméternyi erdőről, akár a napokban lezajlott angyalosi fakivágásokról, vagy a Sepsiszentgyörgy közeli erdők kitermeléséről.

Engedélyt, engedély hátára halmozó szűk üzleti csoport tevékenysége folytán erősödik fel az a folyamat, amelynek áldozata lesz szinte minden háromszéki, székelyföldi, vagy akár erdélyi település.

A munkahelyteremtés címkével beadagolt természeti kincsek utáni hajsza elgondolkodtató, hiszen rávilágít a profitorientált üzleti modell és a valós környezetvédelmi, erdővédelmi hiányokból adódó lehetőségekre. Megvilágítja azt a tényt, hogy egyes háromszéki politikusok, választott önkormányzati vezetők, Bukarestből kézi vezérelt intézményekkel karöltve, hogyan szolgáltatják ki Háromszék vagy az egész Székelyföld természeti kincseit egy-egy magáncég profitszerzési manővereinek.

A Rétyre telepítendő fűrészüzem stratégiai környezeti hatásvizsgálatának véleményezése kapcsán derült ki – a Környezetvédelmi Hivatal szerint –, hogy a Kommandót Réttyel összekötő útszakaszon átlag napi 10 rönkszállítóval nő meg a teherforgalom az üzem beindulása után. Vagyis évi 3500 tehergépjárművel több fogja róni kitermelt rönkfával a fent jelzett útszakaszt. Ez azt jelenti, hogy Kovászna megyében az eddig egy év alatt kitermelt famennyiség fölött, még minimum 110.000-120.000 köbmétert termelnének ki, feltehetőleg csak Kommandó vonzásköréből. Ez a mennyiség fele a 2011-ben Háromszékről kitermelt fenyőfa mennyiségének, így a további erdőterületek csökkenése megállíthatatlan folyamatnak tűnik.

Az Rétyre telepítendő „mega-fűrészüzem" feldolgozó kapacitása évi 800.000 köbméter fenyőfa lesz, ezt bevallásuk szerint a környező megyékből szándékoznak beszerezni. Megjegyezzük, hogy Kovászna és Hargita megye területéről 2011-ben összesen 1.013.000 köbméter fenyőt termeltek ki.** Egy ennyire profitorientált cég, nem fog távolabbi helyekről fát hozatni, ha az általa feldolgozandó mennyiség itt is megtalálható, hiszen ez pluszköltséget, kisebb nyereséget jelentene.

kommando DSC 2402Lássuk azt a kommandói esetet, amely mindenképp csak egy csepp a tengerben, de jól példázza a fenti sorokat, hiszen kiderül, hogy a székelyföldi erdők, a profitorientált erdőkitermelésen túl, az altalajkincsek utáni vadászat áldozataivá is válhatnak.

A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal honlapján 2013. augusztus 22-én közzétett adatok szerint, a Ploiești-i Amronco Energy kft. környezetvédelmi engedélyt kért: „A kommandói állami erdészeti alapból 9.000 négyzetméter erdő, erdőirtással való ideiglenes eltávolítására". A nyilvános dokumentum itt érhető el

2013. szeptember 12-én, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal megadta az engedélyt a Ploiești-i Amronco Energy kft. számára a kommandói 9.000 négyzetméteres erdőirtásra. A közzétett dokumentum szerint a letarolandó erdőrész magántulajdonban van, a területre a cég egy kutatófúrást végző „4000 Greșu" felszerelést tervez telepíteni.

Az erdőirtás során a kivágandó fákat kijelölik, majd kitermelik, a hátramaradt tuskókat eltávolítják. A területen található 5 évnél fiatalabb csemetéket kézzel húzzák ki, távolítják el, hogy ezek máshol újraültethetőek legyenek. A művelet végén a területet elegyengetik és előkészítik a kutatófúrást végző szonda elhelyezéséhez. A kiállított véleményezés itt érhető el.

Nem találtunk további adatokat arról, hogy a tervezett kutatófúrást végző szonda konvencionális szénhidrogén (földgáz), vagy nemkonvencionális szénhidrogén (palagáz) után kutat. Előfordulhat, hogy a szonda nem váltja be a hozzá fűzött reményeket és így feleslegesen tarolnak le 9000 négyzetméter erdőt. Úgy látjuk, hogy mostanában túl gyorsan bólintanak rá mindenféle erdőkitermelésre. Feladatunknak tartjuk, hogy minden általunk észrevett esetről tájékoztassuk a közvéleményt. Néha agyaggalamb-lövészetnek tűnhet, de ez a mi szülőföldünk és felelősséget érzünk iránta.

statisztika DSC 2504** A Nemzeti Statisztikai Hivatal 2011-es adataiból kitűnik, hogy Kovászna megye erdőterülete 2007 és 2011 között 2,1%-kal csökkent. A 2011-es évben Kovászna megyében 683 hektáron, míg Hargita megyében 1125 hektáron történt erdővisszatelepítés. A jelentés szerint Kovászna megyében kitermelt 545.000 köbméter famennyiségből 240.000 köbméter tűlevelű (45%), míg Hargita megyében a kitermelt 1.031.000 köbméter famennyiségből, mintegy 773.000 köbméter tűlevelű (74,9%). (forrás: Raport anual privind starea mediului - Regiunea 7 Centru 2011).

Indigó csoport

 

 

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.