Sepsiszentgyörgy, 2019. március 28.

mentsdazerdot

2013. augusztus 31.

A Tone Troopers Audio-Vizuális szervezet és a Lármafa Egyesület közös takarítási akciót kezdeményez. Azt a sepsiszentgyörgyiek által közkedvelt piknik területet próbálják szebbé tenni, amely a Szemerja-patak medre mentén az Előpatak felé vezető úton, a város végétől az ötös kilométerkőig húzódik. Minden segíteni akarót szívesen látnak augusztus 31-én, szombaton a takarítási akcióra. A gyülekező 11:30-kor lesz a város előpataki kijáratánál, a hídnál, 12 órakor pedig zsákokkal felszerelkezve kezdenek neki a munkának.

 

 

 

 

1238196 10151805281159190 1789137185 nA kifejtett munka jutalma az önkénteseknek egy tál nagyon finom bográcsos tokány, amelyet a 4-es kilométerkőnél lévő színpadnál tálalnak. Ezt követően majd előadások, beszélgetések lesznek az új romániai „piknik törvényről", illetve a különböző tűzrakási módokról.

A szórakozni vágyók a helyszínen több lehetőség közül választhatnak: Pétanque, Kubb, Slack Line, zsonglőrködés, szappancsúzda, medence. A szomjat a Tein Teaház csillapítja, a jó hangulatról és az esti záróbuliról több DJ is gondoskodik.

A szervezők önkéntesek és csoportok jelentkezését várják a tonetroopers [KUKAC] gmail [PONT] com e-mail címen, de az is elegendő, ha az érdeklődők csatlakoznak a facebookon megtalálható eseményhez: https://www.facebook.com/events/533071933431663/. Esőzés esetén az eseményt elnapolják vasárnapra, szeptember 1-jére.

A rendezvény a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program része.

0
0
0
s2sdefault

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom