Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

verespatak 08Van egy álmom: minél több székely várost feltenni a zöld aktivizmus térképére.

Több mint egy hónapja tüntetünk Verespatakért, ezzel párhuzamosan a média és a politikusok különféleképpen becézgetnek minket, a hipszterektől indultunk és most már eljutottunk az ökoanarchistákig. Kalózok még nem lettünk, ezt az előjogot Oroszország megtartotta erődemonstrációnak a Greenpeace-szel szemben, de ami késik, nem múlik.

Minden eddigi Verespatak-tüntetésen részt vettem, a forgatókönyv soha nem változott, soha nem fajult utcai harccá. Tartottam a bannert, néha ráztam az apróval teli PET-palackot, jelszavakat kiabáltunk, majd békésen hazavonultunk.

verespatak 04Ha már aktivizmusra adtuk a fejünket, beszélnünk kell közös dolgainkról és ez nem egyszerű. Mindig hallok olyan válaszokat, hogy kínomban csak nevetni tudok. A Verespatak-törvénytervezettel kapcsolatosan például azt, hogy „Nem lakoltathatnak ki mindenkit."

Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy valamiféle remény fogalmazódik-e meg a mondatban, miszerint nem lesz elég ereje a hatalomnak átvinni az akaratát, vagy visszavonhatatlanul a Hülyeség korát éljük. Félek, hogy az utóbbi.

Nagyszüleink még élénken emlékeztek arra, milyen volt, mikor elvették a földjeiket. Más rendszer volt, de mit számít ez, ha kiforgatnak vagyonodból? Ők sem gondolták, hogy megtörténhet, de megtörtént.

Voltam Verespatakon, fontosnak éreztem, hogy lássam, miről beszélnek. Gyönyörű hely, fenyvesek, kaszálók, tó, virágok. A környezetvédelem nem adottság, hanem elhatározás és kitartás kérdése, ezért nem vonom meg a vállam, amikor azt hallom, hogy a 14 éve Verespatakon kitartó helyiektől erővel elvennék a vagyonukat.

Bedarálnak négy hegyet, egy hatalmas zagytározó lesz egy gyönyörű völgy helyén és ez engem mind ne érdekeljen, mert mind bolond, aki a környezetvédelemért szót emel ?!

Ha Verespatakon megsérül a tervezett zagytározó, a nagybányai katasztrófát követő tiszai ciánszennyezés mellette madárfütty lesz. Akkor 1200 tonna hal és a Tisza partján élő számos állat pusztult el. Van fogalmunk arról milyen irdatlan pusztítás 1200 tonna mérgezett hal?

Verespatak még úgy-ahogy jelen van a köztudatban, de a palagázról itt nálunk szinte szó sem esik. Ha azt mondom, hogy nem lesz ivóvíz és, hogy Amerikát már tönkretették a palagáz-kitermeléssel, most meg rajtunk a sor, újra csak hitetlenkedő pillantásokat kapok. Dokumentumfilmet nézni csak kevesen hajlandóak.

Galac megyében egyre több földrengés van és az természetesen csak véletlen egybeesés, hogy palagáz után kutatnak a környéken. Házak repednek meg és palackozott vizet osztanak, mert az ivóvíz elszennyeződött. A hatóságok szerint mindez természetes, nem kell megijedni.

Ez nem csak Galac megye problémája lesz, mert palagáz-kitermelést terveznek a tengerparton, Vaslui megyében, Bákó megyében, Bihar megyében és Hargita megye délnyugati részén is.

Alig hagyjuk el városunk határát, mindenütt mezőgazdasági területek vannak és a városban is sokan kertészkednek, ennek ellenére senki sem törődik azzal, hogy, mekkora csapás lenne, ha elszennyeződnének a kutak. Hiába van aszályos év, vagy árvíz, még mindig nem tudjuk mekkora kincs az ivóvíz. Próbáljuk meg vízszükségletünk palackozott vízből megoldani. Amerikában már nem moshatnak, nem mosdhatnak az elszennyezett kutakból, az állatok sem ihatják a vizet és nem használható öntözésre sem. Érdemes megnézni mennyi vizet fogyasztunk naponta. Hány palack vízre lenne szükség? Honnan fogjuk ezt a vízigényt pótolni?

A kormány az ipar érdekeit a lakosság érdekei elé helyezi.

Palagáz fronton is szívesen kilakoltat a befektető, ha az új törvénytervezetet megszavazzák, ez is megtörténhet.

Ezt a törvénytervezetet még meg lehet akadályozni, még tehetünk ellene.

Folyamatosan beleütközöm a tanult tehetetlenségbe, mindenki siránkozik, sóhajtozik, de tenni valamit, azt már nem. Tájékozódni nem árt, mert a játék a mi bőrünkre megy.

Zöld Barack

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom