Sepsiszentgyörgy, 2019. szeptemper 4. / fotó: Toró Atila

avaroscikkTiszta levegő projekt

Ez a gyönyörű ősz sok szép kertészkedésre alkalmas nappal ajándékozott meg. Ebben az évben is elgondolkoztunk azon, hogy sokévi tiltás után miért érzik egyesek még mindig kötelezőnek, hogy avart égessenek. Szomorúak voltunk, dühösek voltunk, tehetetlennek éreztük magunkat, majd végre a tettek mezejére léptünk. Beszélgetni kezdtünk az emberekkel.

A megoldás néha ennyire egyszerű.

Egy hete az avarégetésről beszélgetünk mindenkivel, aki az utunkban akad és érdekes dolgokat hallunk.

Van, aki dacból teszi, nehogy már valaki bármit is előírjon neki. Nem szeretnénk semmit előírni és még büntetéssel sem fenyegetünk, egyszerűen megkérjük szépen, hogy ne tegye.

Van, aki információhiány miatt égeti el a faleveleket, itt főleg diólevélről volt szó. Jó hír mindenkinek, hogy a diólevél is komposztálható, csak külön komposzttárolóba kell tenni és kilenc hónapig érlelni.

Van, aki nem tudja mit kezdjen vele. Itt két megoldást is tudunk:

Szépen bezsákolva elviszi a TEGA

Akinek kertje van, az készíthet belőle komposztot, a zöldjavak erejét visszaforgathatja a kertjébe

Hogy miért nem jó nekünk az avarégetés?

2013-ban, első ízben minősítette rákkeltőnek a szennyezett levegőt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutatási ügynöksége. Továbbá „egy svájci tanulmány szerint egy nagyobb kupac avar 6 órás égésével annyi szállópor keletkezik, mint 250 autóbusz 24 órai folyamatos közlekedése során." (forrás: Komposztpartner)

„Egy átlagos kerti tűz (100 kg zöldhulladék), melyben vegyesen égetünk avart, fűnyesedéket és gallyakat, hatalmas légszennyezést okoz. Nagy mennyiségben keletkezik a fulladást okozó szén-monoxid, rákkeltő részecskék és szénhidrogének, tüdőkárosító nitrogén-oxidok és az egyik legmérgezőbb anyag, amit beszívhatunk, a benz-a-pirén. Sajnos a kerti hulladékkal a mérgező, perzisztens vegyszermaradvány is elég, s nem ritka, hogy a meggyújtott zöldbe műanyag és egyéb háztartási szemét is keveredik, tovább növelve a légszennyezők listáját." (forrás: E-misszió Egyesület)

A tiszta levőre mindnyájunknak szükségünk van!

Kérünk szépen, ne égesd el az avart! Ha azt látod, hogy a szomszéd ilyesmire készül, beszélgess vele. Beszéljünk minél több emberrel az avarégetésről! Tegyük meg magunkért és egymásért!

Ha van ötleted, akkor gyere el és mondd el nekünk, szívesen látunk. (csütörtökönként a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban)

Életfa környezetvédelmi klub

Letölthető Komposzt kisokos (pdf)

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom