Sepsiszentgyörgy, 2019. március 28.

erdokitermeles haromszeken 04Ők gazdagodnak, mi elszegényedünk.

A Schweighofer, Kronospan, Egger faipari vállalatok közel 1 milliárd euro forgalmat összesítettek tavaly Romániában, kétszer annyit, mint 2012-ben.

A fenti cégek nagy mennyiségben vásárolják fel a faanyagot az erdészettől és más fakitermelőktől. Ennek következtében az országban a nyersanyag ára év elejétől 30-40%-kal nőtt meg, míg a bútor ára 3%-kal emelkedett, állítja Aurica Sereny [1], a Romániai Bútorgyártók Egyesületének (APMR) elnöke. Ez elégedetlenséget szül a helyi lakosság és faipari vállalkozók körében, ahogyan az a mócok esetében is történt, a Nyugati Érchegységben.

osztrak faipari cegek forgalma

rety 14A 150 millió eurós rétyi beruházás joggal váltotta ki a helyiek ellenkezését. Valeriu Zgonea [2], a képviselőház elnöke szerint az alkalmazott befektetési modell nem jó (mármint a Schweighofer modell, a nyersanyag felvásárlása és kivitele), a nyersanyag magas beszerzési ára illetve a jó minőségű nyersanyag hiánya tönkreteszi a helyi feldolgozóipart és munkahelyeket szüntet meg. Korodi Attila [3] környezetvédelmi miniszter szerint a rétyi fafeldolgozó üzem nem tesz jót Kovászna megye gazdaságának.

A nyersanyag nagy mennyiségű kivitele a térségből óriási veszteséget jelent a hozzáadott érték tekintetében is. Csökken az innováció és ezzel párhuzamosan gyengül a gazdaság húzóereje, ami hosszútávon kiszolgáltatottá teszi a térséget, mindenféle szempontból.

Az állami számvevőszék jelentéséből kiderül, hogy Romániában átlagosan 41 ha erdőt termelnek ki naponta, ennek tekintélyes része törvénytelen fakitermelés és lopás. Így 1990-2011 között 80 millió m3 fát vágtak ki törvénytelenül, 366 000 ha területen, amely 5 milliárd euro veszteséget okozott Romániának.

Kovászna megyében 109 fafeldolgozó cég van, ezek összesen 1.109 alkalmazottat foglalkoztatnak. A számítások szerint a rétyi üzem beindítása 50 cég és 440 munkahely megszűnését eredményezi. Ugyanakkor, a szállítási útvonalak (DN11, DN13E) mentén elhelyezkedő 30-40 panzió, vendéglátóegység is tönkremegy a megnövekedett teherautó forgalom, zaj, útrongálás miatt. Nem beszélve a légszennyezésről és a tájkép romboló hatásáról; az óriási építmény elcsúfítja a tájat, tönkreteszi a közelében található környezetvédelmi területek látogatottságát, turistaforgalmát, amely további munkahelyek megszűnéséhez vezet.

Összegezve, számadatokban, mi várható:

- a rétyi gyár 800.000 köbméteres kapacitása gyakorlatilag a két székely megyében kitermelt összes fenyőmennyiséget felemészti;

- fűrészárugyártás területén működő cégek 30-40%-a nyersanyaghiány miatt a csőd szélére jutnak, mintegy 440 meglevő munkahely szűnik meg;

- leépül a fafeldolgozó ipar;

- a nyersanyaghiány miatt megnő a tűzifa ára;

- napi száz, vagyis évi 36.500, fával megrakott teherautó, és ugyanannyi üresen áthaladó jármű Réty és Kommandó között;

- évi 40.000 húsztonnás teherautóval több Háromszék útjain;

- a 2007-ben 800.000 lej (8 milliárd lej) közpénzből létesített Háromszéki Magyarok Emlékparkjára, az Óriáspince-tető turisztikai létesítményre gyakorolt negatív hatás; gyakorlatilag tönkreteszi ennek turisztikai jellegét, vonzerejét; akárcsak a kérdéses terület közelében fekvő Natura 2000-es területekét, valamint a Rétyi Nyír természetvédelmi terület turisztikai forgalmát.

A befektetés hátteréről további részletek és információk a Transindex.ro [4] friss oknyomozati anyagban.

Civil Felelősség 2014 társadalmi csoport

 

Kapcsolódó cikkek:

[1] Egymilliárd eurót „termeltek" az erdők
http://kronika.ro/gazdasag/egymilliard-eurot-atermelteka-az-erdok

[2] Valeriu Zgonea lovește in ”modelul de investitie” Schweighofer
http://www.newsbucovina.ro/politica/101957/valeriu-zgonea-loveste-in-modelul-de-investitie-schweighofer

A Schweighofer ellen szólalt fel a képviselőház elnöke
http://itthon.transindex.ro/?hir=36430

[3] Korodi: nem segíti elő a székelyföldi gazdasági előrehaladást a rétyi fűrészüzem
http://think.transindex.ro/?tag=retyi-beruhazas

[4] ISMERŐS ARC - Ki koordinálta a Schweighofer rétyi földvásárlását?
http://itthon.transindex.ro/?cikk=23339

 

0
0
0
s2sdefault

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom