Sepsiszentgyörgy, 2019. jînius 28.

kommando toro attilaAz Állami Számvevőszék utolsó, nemrég publikált jelentése hihetetlen következtetésre jutott Románia erdőalapjáról. Romániának 2 millió hektár leromlott mezőgazdasági területe van és figyelembe véve a 2005-2013 közötti erdősítés ütemét, 1000 évre lenne szükség ezen területek erdősítésére. Ezen felül még elveszítettek 40.000.000 eurót, mert nem alkalmazták az erdőmegőrzési és erdőfelújítási alapra vonatkozó hatályos törvényeket. 

Romániának megközelítőleg 2,2 millió hektár leromlott mezőgazdasági területe van, ami már nem használható mezőgazdasági célra, de ami erdősítéssel feljavítható lenne.

A Számvevőszék ellenőrei kiemelték, hogy 2002-2006 között, 10 kormányhatározattal 19.349 hektár került az Állami Birtokok Ügynökségétől (Agenţia Domeniilor Statului) az Országos Erdőgazdálkodási Hivatalhoz (Regia Nationala a Padurilor - Romsilva). 2006 után azonban csak egy ilyen területátadás volt, melyre 2011-ben került sor, ekkor 73,7 hektár került az Országos Erdőgazdálkodási Hivatal kezelésébe. 2013 végére már csak 8.530 hektár leromlott mezőgazdasági terület maradt az Állami Birtokok Ügynöksége kezelésében.

Az Országos Erdőgazdálkodási Hivatal által kidolgozott erdősítési program szerint 2005-2013 között 156.000 hektár leromlott mezőgazdasági terület erdősítését írták elő, amiből 18.500 hektár (12%) valósult meg, így körülbelül 1000 évre lenne szükség a fennmaradó területek erdősítésére. A 196/2005. számú sürgősségi kormányrendelet szerint 2008 óta a Környezetvédelmi Alapból finanszírozták a leromlott mezőgazdasági területek erdősítését, az erdők ökológiai újjáépítését és a fenntartható erdőgazdálkodást.

„A finanszírozási irányelvekben meghatározott eljárások nem veszik figyelembe az ilyen típusú beruházások sajátos jellegét, ezeket a befektetéseket finanszírozni kellene egészen addig, míg az ültetvények életképessé nem válnak, de ugyanakkor nem vették figyelembe a biotikus és abiotikus tényezőket sem. Azt sem vették figyelembe, hogy az ilyen projekteknél elengedhetetlen az erdőgazdálkodásért felelős központi hatóság szakosított intézményeinek a részvétele, megszegtek bizonyos jogi rendelkezéseket, melyek szerint az Országos Erdőgazdálkodási Hivatal az egyetlen illetékes szerv, mely technikailag koordinálja a leromlott talajok erdőtelepítéssel való felújítását – emeli ki az Állami Számvevőszék jelentése.

Több mint 40. 000. 000 odaveszett euró

Az erdőmegőrző és erdőfelújító alap létrehozása esetében, az Állami Számvevőszék megállapította, hogy „a hatályban lévő jogszabály előírásainak betartása az erdőmegőrzési és erdőfelújító alap forrásainak csökkenését jelenti a régi Erdészeti törvényben előírtakhoz képest”, ezért az érvényben levő jogszabályok javítását javasolták.

Így, „a 2010-2013 közötti időszakban, ha a régi Erdészeti törvényben előírtakat alkalmazták volna, az állami köztulajdonban álló erdők esetében, akkor 186.366.000 lejt nyernek az erdőfelújításból és –erdőmegőrzésből.” Gyakorlatilag, azzal, hogy nem tartották be az hatályban lévő törvényeket ez az összeg, azaz 186.366.000 lej, vagyis 41.000.000 euró, odaveszett.

Forrás: http://www.ecomagazin.ro/romania-are-nevoie-de-1-000-de-ani-pentru-a-impaduri-2-000-000-ha-de-terenuri-agricole-degradate/

(Fordítás: Indigó csoport, 2015. február 24. Az illustrációként használt fotó 2013-ban, Kommandón készült, © Toró Attila)

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2019 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

Kövess minket:

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.
További információk Elfogadom Elutasítom