NEKROLÓG

Ferenczi István
(1921--2000)

Nagyapja, szemerjai Ferenczi István 1878-ban végzett a Székely Mikó Tanodában, egy évvel a Múzeum beköltözése előtt. Édesapja, Sándor, aki szemerjai Székelyként jegyezte többször is írásait, szoros munkatársi kapcsolatban állt a régi Sepsiszemerja legelső telkén otthonra lelő Székely Nemzeti Múzeummal.
1921. április 15-én született. Első tudományos dolgozatát rólunk írta: A Székely Nemzeti Múzeum előzményeihez és az olaszteleki római táborhelyről, 1939-ben. Családi örökségként, egyformán közel állottak hozzá a föld- és a történettudományok. Roska Márton, László Gyula, Méri István, de legelőbb is édesapja tanítványa volt, ezért irányítja nyugati fogsága után Szabó T. Attila ellentmondást nem tűrve történelmi pályára. 1949-ben távozó mestere, László Gyula helyére kerül a kolozsvári tudományegyetemen, ugyanebben az évben védi meg doktoriját: Régészeti adatok Kolozsvár és környéke ember- és településföldrajzához. 1949--56 között, még László Gyula megbízásából, a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetének is kutatója. 1959-es előzményekkel 1963-ban eltávolítják az egyetemről, és mert tudását nem nélkülözhetik, az akkor létrehozott Erdélyi Történeti Múzeum osztályvezetője lesz, de megfigyelés alatt, egészen 1982. évi nyugdíjazásáig. A gyepűk szerelmese volt, tudott újat mondani a római határokról, és ránk hagyta örökségét, a kelet-erdélyi kora középkori védelmi rendszer kutatását. Nálunk közölte utolsó, fáradhatatlan éveinek legtöbb dolgozatát, és mi vállaltuk elvégezni utolsó megszervezett ásatását, Szacsva váráét, amely alatt már nem érte meg, hogy előbukkant a templom falán Szent László legendája.
2000. május 8-án távozott közülünk, Vajasd református temetőjébe, azok közé a szabad katonák közé, akik még fejedelmük ellenében sem felejtették el kötelességüket. A Székely Nemzeti Múzeum saját halottjának tekinti. Pista bácsi, legyen a nyugalma áldott!