Nicolae MOLDOVAN

Üvegre festett erdélyi ikonok az idő múlásában

(Kivonat)

Az üvegre festett ikonok (ortodox szentképek) egyetlen román falusi háztartásból sem hiányoztak. A mécsessel és a vízkereszti szenteltvízzel együtt igazi házi oltárat alakítottak ki. Az ikont kötelező módon a “nagyobbik ház” (lakóhelyiség) keleti falára függesztették, a szedettes törlőkendőkkel övezett ikonok megteremtették a misztérium hangulatát. Az üvegre festett ikonokat a földműves családok inkább megengedhették meguknak anyagilag, mint a fára festetteket. Általában a városok vásárain szerezték be, de az alkotók és a házaló kereskedők faluról falura is hordozták. Különösen nagyra értékelték a Szűzanya életével kapcsolatos bibliai jeleneteket ábrázoló szentképeket, így például a karjában a gyermek Jézust tartó Szűzanya nem hiányozhatott a menyasszony hozományából. Gyakoriak voltak a Megváltó életét ábrázoló jelenetek, a születéstől a Mennybemenetelig. Keresettek voltak a családtagok névadó szentjei és az évszakok védőszentjei, de a betegségek és más csapások elleni védőszentek is.

Az üvegre festett szentképek Ausztria, Csehország, a Felvidék irányából terjedtek el Erdélyben, kereskedők útján, de az Erdélyben létesülő üvegcsűrökben is készítették őket az ottani műhelyekbe hozott mesterek. Az üvegre festett ikonok széleskörű elterjedése a “Füzesmikolai csodához” fűződik. A Szamosújvárhoz közeli faluban 1699 februárjában a fára festett, karjában Jézust tartó Istenanyát ábrázoló szentkép könnyezni kezdett a hívek előtt. A csoda rengeteg zarándokot vonzott oda, nagy távolságokról is. A zarándokok kegytárgyakat kerestek emlékbe, az Istenanya arcképével. A füzesmikolaiak megtanulták a mesterséget, a szentképfestésbe az egész falu bekapcsolódott. A kereslet csökkenésével kezdék felkeresni az általuk gyártott ikonokkal a szomszéd falvakat, de még a hegyeken túlra, Moldovába és Havasalföldre is eljutottak, szembeszállva az őket egyházi előkelők részéről érő üldöztetéssel, és az állami hatóságok általi akadályoztatással.