FERENCZI István

A nyugat-erdélyi Torockai-medence földtani-földrajzi viszonyairól és ős-, valamint ókori településeinek kérdéséről

(Kivonat)

A szerző röviden vázolja a Torockai-medence földtani és földrajzi kérdéseit. A kis tájegységet jura-mészkőből álló, közepes magasságú, sziklás hegyek övezik. Keletről a Székelykő (1130 m), nyugatról számos sziklatömb szegélyezi. Valamennyi az ún. Bedellői- vagy Torockai-hegység vonulatához tartozik. E hegység az Erdélyi-medencét nyugatról határoló Erdélyi-Középhegységhez tartozik. A Torockai-hegység keleti szegélyén mezozoos vulkáni kőzetek ismeretesek (porphyr és porphyrit). Keleti oldalát az Erdélyi-medence nyugati peremének enyhén hullámos dombvidéke határolja, Erdély fő folyójának, a Marosnak a széles völgyével. Nyugaton az Aranyos folyó -- nagyjában tektonikai vonalon kialakult -- völgye választja el az Öreghavas (1827 m) gránit tömegétől. A jura-mészkő tömbökben lencseszerű elhelyezkedésű vastartalmú telepek alakultak ki. A középkoron át századunk elejéig ez a készlet kínálta a messze földön híres torockai vasművesség fő alapanyagát. A völgyi vízválasztójú medencének két szűk kijárata van: észak felé a Borrévhez lesiető, ott az Aranyosba torkolló Torockai-patak, valamint a Kőköz sziklaszorosán átsiető, alább Enyedi-pataknak nevezett patak völgye. A védelmet és egyúttal kiváló megtelepedési lehetőséget kínáló medencécske első lakosai először a rézkorban ülték meg a tájegységet övező, víztelen, sziklás magaslatok egy részét. Azután a bronz-, korai-, de főként a kései (dák) vaskorban is lakták egyes részeit. A rómaiak itt tartózkodásáról pillanatnyilag mit sem tudunk, de ezt a lehetőséget se vethetjük el teljesen. A 10. század eleji csekély számú szláv nyelvű népességre honfoglaló magyarok telepedtek.