BARTÓK Botond

Késő eneolitikumi (rézkori) felfedezések Délkelet-Erdélyben
(Kivonat)

Az eneolitikum vagy rézkor a rézkohászat megjelenése és fejlődése, valamint a déli, de főleg a keleti etno-kulturális behatások következtében mind gazdasági, mind társadalmi szempontból egy viszonylag bonyolult történelmi korszaknak tekinthető. Délkelet-Erdélyben eneolitikum alatt a Tisza műveltséget és ennek a későbbi, Tiszapolgár és Bodrogkeresztúr szakaszait értjük. A tiszapolgári műveltség, amely egyes kutatók véleménye szerint a nagy Tisza műveltség-komplexum harmadik szakaszának tekinthető, széles kiterjedésű (Nagyalföld, Kelet-Szlovákia, Jugoszlávia részei, Bánság, a Körösök vidéke, Erdély nagy része, beleértve a délkeleti sarkát is, de nem értve bele pl. Máramarost). Az utóbbi évtizedek során végzett délkelet-erdélyi kutatások alapján jobban megismerhettük a Tisza műveltség elterjedési területét, tiszapolgári és bodrogkeresztúri szakaszait, úgy települések, anyagi kultúra, szomszédos kapcsolatok, mint belső kronológia szempontjából.

Az Tisza-bodrogkeresztúri műveltség erdélyi jelenlétének első, I. Nestor által történt említése után csak századunk ötödik évtizedében igazolták e műveltség jelenlétét Délkelet-Erdélyben. Ezután Székely Z. végzett 1957--1959-ben idevágó kutatásokat Rétyen, Sepsimogyoróson (Kovászna megye, az Olt mellékvize, a Feketeügy völgyében). A kutatásokat a hatvanas években folytatták a Nagy-Küküllő mentén, ahol újabb Tisza műveltségi településeket fedeztek fel Ferenczi G. és Ferenczi I. irányítása alatt 1960--1961-ben Bögözön (Hargita megye), valamint Székely Z. Székelykeresztúron (Hargita megye). E feltárások mellett meg kell említeni a Földváron (Brassó megye) talált domború patkós díszítésű cseréptöredéket is, amely igazolja a Bodrogkeresztúr és Coţofeni közösségek közötti kapcsolatot. Ugyanez vonatkozik a rétyi és bögözi településekre is, valamint a Brassó megyei Szászhermányban talált, Tisza műveltségnek tulajdonított fényesített fekete cserépedényre.