IN MEMORIAM

László Gyula (1910--1998)

László Gyula most már örökre hazafelé tart, Szent László városából övéi, a herceg népe közé. Több volt, mint tudós és művész, és mert több volt, akkor sem írhatnánk a művéről méltó ismertetést, ha ez a mi feladatunk volna. Megfogalmazta ő maga: “kisfiú koromban az volt az »életcélom«, hogy megírom a székelyek és a magyarok őstörténetét. Azután megfeledkeztem erről a gyermeki fogadalomról, s most, életem végén vettem észre, hogy egész életemben voltaképpen csak ezt kutattam.”

A rajzot, amely vonásait hivatott megörökíteni, azzal kötelességünk kiegészíteni, amiről kevésbé tudhat életrajzíró.

1945--47 között cselekvő részese volt annak a küzdelemnek, amely intézményeink átmentését célozta. 1945 késő nyarán ő öntötte világos formába Sepsiszentgyörgyön a már Roska Márton által is közelített sejtést, amely térségünk tudományos kutatásának ma is központi kérdése: “A Székelyföld helyzete Eurázsiában, mivel a szorosok révén egy állandó átjáró metszési pontjában fekszik, általános euráziai kérdést rejt magában. Ezt mutatják a leletek (összefüggése). Közép-európai viszonylatban a jelentőségét tekintve [ez] a Székelyföldet mintegy kiszakítja Erdély testéből. Az erősdi, valamint oltszemi telepekben rejlik Európá(nak) egy őstörténelmi kérdésének a megoldása. A leletek gyűjtőhelye a Székely Nemzeti Múzeum; feléje irányul a tudományos világ érdeklődése, amelynek eleget kell tennünk.” A romániai magyar tudomány mozgásterének beszűkülésével a tartalmas kapcsolat lehetősége is csökkent, de 1948. február 29-én még vendégül láthattuk “A régi magyar családi élet” előadás megtartására, ezt március 2-án Csíkszeredában is megismételte, szintén a SzNM javára. 1949. február 25-én hasonló céllal, “Az őskori magyar társadalom és ősköltészetünk” címmel ismét a Múzeumban tartott ismeretterjesztő előadást. Ismeretes, hogy még ennek az évnek a során, nem önként, az utolsó magyar állampolgárságú kolozsvári egyetemi tanárok között távozott Erdélyből. 1998-ban, utolsó útján, a Barabás Miklós-kiállítást megnyitani, az újra igazi nevét viselő Székely Nemzeti Múzeumba tartott, amelyre íratlan végrendelkezésében régészeti könyvtárát is hagyta.
Saját halottunknak tekintjük.

Nyugodjon békében!