1. A Természetrajzi tár története
A múzeumnak már 1875-ben, alapításakor voltak kiállított természetrajzi tárgyai, de ez az anyag még nem képviselt különösebb értéket. Az 1879 őszén, Sepsiszentgyörgyre szállításakor már 9365 tárgyat számláló törzsállományból az ideiglenes átadási leltár szerint 1665 a természetrajzi jellegű. Ezek egy részét özv. Cserey Jánosné még 1875-ben vásárolta a másik alapítótól -- házitanítójától, Vasady Nagy Gyulától --, de volt helyi anyag is. Ismeretes, hogy a közeli lelőhelyű “ozsdolai gyémántokból” (bipiramidális kvarc) már nagyon korán küldenek cseretárgyakat más múzeumok gyűjteményébe. A természetrajzi anyagban olyan, nagyon különböző jellegű tételek keveredtek, mint Bécsből, antikváriumból származó csigagyűjtemény, a Köpec--Baróti szénmedence kövületanyaga és a “petőfalvi múmia”, egy -- Nendtvich Károly, az akkori vezető magyar őslénytanos által is -- 400 éves körülinek valószínűsíthető “natronizált” emberi hulla, ami óriási feltűnést keltett már 1875 szeptember első napjaiban, a múzeumot végiglátogató több száz orvos és természetvizsgáló körében.

Az alapítás körülményeit rögzítő egykori dokumentumok többször hangoztatták a természetrajzi gyűjteményeknek a többihez képest gyarló voltát, de azt is, hogy ezen viszonylag könnyű segíteni. Bár az imecsfalvi múzeumi anyagokat lelkiismeretesen felcédulázták és katalogizálták, jó részük lelőhely és pontos megnevezés nélkül került nyilvántartásba; rendszerint csak az adományozó nevének feltüntetésével. A tudományos feldolgozás azonban korán elkezdődött, hiszen Koch Antal már 1879 novemberében köpeci ősemlőskövületeket határozott meg és írt le Vasady kérésére. Az adományok is, bár esetlegesek, de érkeztek: így 1882-ben a mezőségi meteoritból ide is hoztak be darabokat, és a költségvetésben megjelent a madártömés, 1886-ban pedig Mikóújfaluban lőtt hiúzokat küldtek be. 1884-es ismertetésében Téglás Gábor kiemelte a paleontológiai részt, főleg a negyedkori ősemlős-anyagot.

1901-ben László Ferenc neves régész, földrajz- és természetrajz-szakos tanár vette át a múzeumőri tisztet. Figyelmét elsősorban a régészet és a múzeum anyagi ügyeinek intézése fogja lekötni, de jelentős azon tevékenysége is, mellyel a természetrajzi tárat gyarapította. 1903-tól (az addigi közös ún. alapleltár helyett) külön “Földrajzi és természetrajzi gyarapodási jegyzőkönyvbe” vezették (globálisan vagy egyenként) a gyűjtött vagy ajándékként beérkezett tárgyakat. E jegyzék is, mint az előző alapleltári nyilvántartások, elsősorban az adományozókat tüntette fel. A László által gyűjtött ásványok és kőzettani, őslénytani, botanikai tárgyak 1904-től szerepelnek az említett jegyzékben. Az anyag egyre halmozódott, az első világháború előtt olyan jelentős anyagok is bekerültek, mint az Ebergényi-féle madárgyűjtemény 1911-ben, és ugyanebben az évben a múzeumi kiszállásokon megjelent Bányai János, akkor még Abrudbányáról, és Dr. Szádeczky Gyula, a geológusok, hogy a sepsiszentgyörgyi feltárásokból -- ezúttal pontosan megjelölt -- kövület- és kőzetanyaggal gyarapítsák a gyűjteményeket. 1912--13-ban a budapesti dr. Krenner József, majd dr. Horváth Géza adtak útbaigazítást a gyűjtemények rendezésére, és úgy ítélték, hogy állapotuk az új épületbe való “átköltöztetés után teljesen jó”. 1916-ban dr. Kormos Tivadar, a magyar királyi Földtani Intézet geológusa “szíves volt múzeumunk ásatag és őskori csontgyűjteményét szakszerűen átvizsgálni, meghatározni” (Dr. László Ferenc levele a m. kir. Földtani Intézet Igazgatóságának). László Ferenc és Csutak Vilmos múzeumőrök maguk is kiszálltak hivatalos geológiai gyűjtésekre, többek között Alsórákosra, Dálnokra, Árapatakra és Bereckbe. 1910-ben már 7909 tárgy szerepelt a nyilvántartásban.

1929-re a tárgyak száma 13 384-re gyarapodott. A gyűjteményeket, amelyeket 1923-ban Horváth István segített elrendezni, az 1929-es ünnepségek előtt újra átválogatták, cédulázták, rovardobozokat rendeltek. A gyűjtemények és kiállítások rendezésére a múzeum Bányai Jánost, Boga Lajost és László Józsefet alkalmazta, illetve szervezte be. Csutak Vilmos az 1929. jubileumi évi Emlékkönyvben megjelent jelentésében a természetrajzi gyűjteményről még így írt: “Gyűjteményünk az 1879 óta lefolyt ötven év múlva sincs abban az állapotban, hogy a művelt látogató, s különösen a komoly természetbúvár elé a Székelyföld rendkívül értékes és gazdag ásvány-, növény- és állatvilágáról teljesen hű képet mutasson.” Ám, írja, már sok előrelépés is történt, és sürgette a megfelelő anyagi eszközök és állandó szakemberek biztosítását -- ebben látta a gyűjteménycsoport fejlődésének egyedüli útját. Valóban, a húszas és főleg a harmincas években az erdélyi magyar tudományosságot elsősorban Sepsiszentgyörgyről, a Múzeum szervezi. Olyan jelentős tudósok, mint Szádeczky K. Gyula, Bányai János, Gaál István, Tulogdy János, Moesz Gusztáv és Nyárády E. Gyula nemcsak hogy a Székelyföld természetrajzára vonatkozó szakdolgozatokat közöltek az 1929-es Emlékkönyvben, de Bányai János és Csutak Vilmos szervezésében már 1928-ban komplex regionális alap- és alkalmazott kutatásba kezdenek. A vidék mai napig is keresett szakirodalmi forrásmunkái születnek meg a következő években. A rendszeressé váló előadóesteken is többször természetrajzi a téma, Szádeczky, Bányai, Könczei Gerő, Dobay László, Boga Lajos tartanak ilyen előadásokat. A Múzeum csak a második bécsi döntés után veszít súlyából -- ekkor veszi át újra Kolozsvár a vezető szerepet.

A természetrajzi anyaghoz sajnos nem volt állandó természetrajzos munkatárs -- a kiszemelt bedolgozó utód László József, László Ferenc fia lett volna, akinek tragikus halála ígéretes kibontakozást vetett vissza. 1934-ben elindult a tárgyalás a dicsőszentmártoni Dobay László nyugalmazott vasúti főfelügyelő ornitológussal. A törekvésről Csutak Vilmos, a múzeum igazgatóőre 1935. január 19-i, Brassóba, László Kálmánnak címzett levelében így ír: “Reátok nézve sajnos, de a múzeumtulajdonos és fenntartó székely közösségünkkel szemben érzett komoly felelősségünk tudatában kénytelenek vagyunk végre minden lehetőt megtenni a Dobay barátunk idehozására, mert a szegény Jóska tragikus összeomlása minden korábbi tervünket keresztülhúzta, és immár elodázhatatlanul szükséges, hogy amíg Szabó Jóska helyettes tanárunkból (vagy másból) múzeumi szakember lehet, az elismert tudású és tekintélyű Dobay meghívásával, lakásotok felkínálása útján (ismétlem, legalább a tizedik esztendőben édesapád halála után) komoly kísérletet tegyünk a természettudományi gyűjteményünk szakszerű gondozására s tervszerű és olcsó gyarapítására is.” Az újabb terv sajnos ugyancsak meghiúsult. Jeles hazai szakemberek (Nyárády E. Gyula, Török Zoltán, Szádeczky K. Gyula, Diószeghy László, Köntzei Gerő) és a lelkes gyűjtők újabb adományokkal gyarapították a természetrajz-gyűjteményt, de a külön raktárhelyiség hiánya és a nem megfelelő bútorzat miatt -- főleg a növény- és állattani anyag -- károsodást szenvedett, így a székelyföldi kutatóexpedíciók gyűjtött anyagának is csak kis része maradt meg (1928, 1934, 1935, 1938).

1938-ban Herepei János került a múzeum élére. A tudós igazgató érdeklődése inkább a levéltári és néprajzi kutatások irányába tolta el a múzeum fejlesztését. A természettudomány háttérbe szorult. Herepei nem bízott a helyi lehetőségekben, korábbi lojalitása is Kolozsvárhoz kötötte, így pl. amikor Moesz szakdolgozatát a korábbi együttműködés folytatásaként Sepsiszentgyörgyön jelentette volna meg, a kéziratot egyszerűen átküldte az Erdélyi Múzeumnak. A bécsi döntés utáni Kolozsváron másrészt már valóban erős természetrajzi központ nő fel az újraindított magyar egyetemen (az “Erdélyi Nemzeti Múzeum” tárait is ennek intézetei bérelik, hasznosítják). Bányaiék kutatóexpedíciói is abbamaradnak, Kolozsvár ideológiája az, hogy a Székelyföldet majd Kolozsvárról fogják kutatni. Maradt a szűkebb múzeumi tevékenység, mint a Székely Nemzeti Múzeum állattani kiállítása 1942-ben.

A háború átvonulása után a két világháború közti lehetőségeket kényszerűen is újra meg kellett játszani, hiszen a magyar Kolozsvár mozgástere Budapest támogatása nélkül, mint az erdélyi román presztízstörekvések fő célpontja, mind jobban beszűkült. A “népi demokrácia” éveiben elsősorban a most már igazgató-választmányi alelnök Bányai János folytatta a regionális gyűjtőmunkát. Ekkor áll össze második monográfiája, A Magyar Autonóm Tartomány természeti kincsei. 1948-ban sikerült a múzeumba szállítani (az Arad megyei Borosjenőről) Diószeghy László már 1931-ben múzeumunknak adományozott lepkegyűjteményét. “Alulírott, mint Sepsiszentgyörgy város szülötte, kiváló tisztelettel és nagyrabecsüléssel hozom becses tudomásukra, hogy a szakkörökben jól ismert, sok ezer példányt számláló, számos, általam leírt és szaklapokban is ismertetett typusokból álló lepkegyűjteményemet a mai napon a fenti Múzeumnak ajándékozom!... Ezen ajándékozással kikötöm azonban, hogy a gyűjtemény, annak további szakirodalmi feldolgozása és állandó gyarapításának céljából (ha közben valamely okból, pl. betegség, erőtlenség stb. már előbb át nem adatik) -- a halálomig nálam marad.” (Diószeghy László adományozó levele, 1931. április 24.) Az értékes anyag 25 129 példánya 163 dobozban a 2271. leltári számmal (globálisan) került a régi gyarapodási jegyzékbe s a 2. sz. épület (volt igazgatói lakás) raktárába. Ugyanekkor tett először a múzeum lépéseket a Rétyi Nyír természetvédelmi területté nyilvánításáért (évtizeddel később, 1958-ban elkészült az akkori alapkiállításon a Rétyi Nyír dioráma is). 1953-ban a természetrajzi alapkiállítás új bútorzatot kapott. Üveges tölgyfavitrinekbe és a kor kívánalmainak megfelelő diorámákba kerültek a madár- és emlőspreparátumok. Ekkor készült el az Élet eredete és fejlődése kiállítás. Mindezt ebben a formában 1962-ig tekinthették meg a látogatók.

1961. április 1-jétől Kovács Sándor természetrajz-szakos tanárral bővült a múzeumi személyzet. Napi múzeumi teendői mellett hozzálátott a tár anyagának összegyűjtéséhez, számbavételéhez, megfelelő raktárhelyiség kialakításához, az alapkiállítás gondozásához. A növény- és állattani gyűjtemények rovartalanítása után indulhatott meg újra, zavaros évtizedek után az anyag felülvizsgálása. Lehetőség szerint a szelektálásba ő is külső szakmunkatársakat vont be. 1962-ben végre megkezdődhetett az a hosszadalmas munka, melynek eredményeként a felhalmozódott anyagból kiszűrődtek a hasznavehető, megtartásra érdemes tárgyak. Az ásvány- és kőzettani anyag revideálásában (1964-ben) a kolozsvári Balogh Ernő egyetemi tanár és Kónya Ádám, később (1969-ben) Mészáros Miklós kolozsvári geológus segítettek. Az őslénytani gyűjtemény negyedkori emlősanyagát előbb Kretzoi Miklós, majd Petre Samson és Constantin Rădulescu bukaresti paleontológusok (1962--1965) nézték át, selejtezték. A gerinctelen őslénytani anyag feldolgozásában Kisgyörgy Zoltán sepsiszentgyörgyi geológus segített. A herbáriumok állapotát a múzeum gyakori látogatója, László Kálmán ismerte legjobban. Azok egy részét nem lehetett megmenteni. A megőrzésre érdemeseket laponként leltározták. Bonyolult és hosszantartó munka volt a Diószeghy-gyűjtemény rendezése is. Ebben Iosif Cãpuşe bukaresti lepidopterológus segített (1963--1973), a madártani anyag felülvizsgálásában pedig Kohl István régeni ornitológus működött közre. A szakszerű felülvizsgálás és számbavétel során sok leltárba bejegyzett tárgy hollétét nem sikerült megállapítani, így azokat törölni kellett a jegyzékből. Nyoma veszett pl. Sylvester Domokos 225 darabot, illetve Butulyás Gyula 415 darabot számláló (1903-ban bejegyzett) herbáriumának, László Ferenc növény- és rovargyűjteményének és a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége (1907) 510 darabból álló Hemiptera-gyűjteményének. Nincs meg Zilahi Kiss Endre (1931) 16 dobozban elhelyezett bogárgyűjteménye, sem a Köntzei Gerő-féle rovar-, hüllő- és kétéltű-gyűjtemény. Egy darab sem maradt a gróf Teleki Jenő (1936) 1560 példányt számláló bogárgyűjteményéből. A revideálás és újraleltározás során (1962-től) eltávolították azokat a közönséges (főleg kőzettani) tárgyakat, melyeken sem jelzés, sem címke nem segített a lelőhelyek azonosításában. Eltávolítottak ugyanakkor sok -- a város közeléből származó -- krétakori homokkő, konglomerátum és andezit mintát, mely tömegesen került -- szinte azonos lelőhelyekről -- a raktárba. Eltávolították továbbá a jelentéktelen és tönkrement növénygyűjteményeket, a megrongálódott és kifakult madár- és emlős-preparátumokat. Nem lehetett megmenteni a Diószeghy-lepkegyűjtemény mintegy 10%-nyi, főleg penész és Anthrenus által elpusztított anyagát sem.

Közben az adott körülmények szabta szerény lehetőségek keretében ismét gyűjtés indult, érkeztek be új adományok (Croitoru Nicolae, László Kálmán, Török János, Rátz Jenő, Tóth Zoltán, Kisgyörgy Zoltán, Kósa Bálint). Preparátor hiányában a madár- és emlősanyag nem, de a negyedkori anyag jelentősen gyarapodott. Hüllő- és kétéltű-preparátumokat készítettek, hiányzó kőzetmintákat szereztek be. 1969-ben László Kálmán -- édesapja emlékére -- fennállásának 90. évfordulóján a Székely Nemzeti Múzeumnak ajándékozta természettudományi munkássága eredményét. 1963 után a raktárrendezéssel, az új leltári jegyzék összeállításával párhuzamosan komoly tudományos kutatómunka folyt. A viszonylag gazdag negyedkori emlősanyag feldolgozása és közlése sürgetett, ugyanis a Brassói-medencében a Bukaresti Geológiai Intézet átfogó negyedkorkutatást végzett, és szüksége volt őslénytani adatokra. Így jött létre egyrészt a Múzeum, másrészt a Bukaresti Barlangkutató Intézet (Institutul de Speologie “Emil Racoviţă”) szakemberei között az a tudományos együttműködés, mely (1965-től) sok, nyomtatásban megjelent őslénytani-rétegtani szakdolgozatban konkretizálódott, s melynek eredményeként az egész medence negyedkor-geológiai viszonyainak számos addig ismeretlen részletkérdése tisztázódott.

Közben -- főleg formai -- változások sora történt az alapkiállításban is. 1962-ben lebontották az 1953-ban létesített Az élet eredete és fejlődése részleget, kisebb fokú átrendezést eszközöltek a növény- és állattani kiállításon. 1963-ban nyílt meg a főleg tárgyakra alapozott fejlődéstani rész. Ezt váltotta fel 1969-ben A Brassói-medence és környékének geológiája című kiállítás. Tovább tökéletesítették az állattani részt. A tár működésének egyik legjelentősebb mérföldköve 1970-ben a központi fűtés bevezetése, az új raktár és laboratóriumi helyiség, melyeknek köszönhetően a munkakörülmények megjavultak. 1970 tavaszán, a központi fűtés beszerelése, meszelés és festés miatt lebontódott a földszinti természetrajzi alapkiállítás, hogy még az év nyarán az emeleti rész déli termében, ideiglenesen berendezve nyissák meg újra. Itt állt a kiállítás 1972 szeptemberéig, amikor a történelmi gyűjtemény bővítése miatt az egész anyag raktárba került.

A kimondottan muzeológusi és kutatómunka azonban folytatódott. Megkezdődött Kovács Sándor muzeológus jóvoltából a Bodoki-hegység flórájának és vegetációjának kutatása, és öt év alatt 2600 nagyalakú herbáriumi lappal gyarapodott a botanikai gyűjtemény. Kovács Sándor előbbi tudományos kutatótevékenysége 256 oldalas doktori szakdolgozatban konkretizálódott (1979). 1976-ban a tár munkatársaihoz csatlakozott Molnár Lídia természetrajz-szakos tanár, aki már egyetemi tanulmányai alatt madártannal (ornitológiával) foglakozott.1977-ben ő vette át a gerinces zoológiai gyűjtemény gondozását, és ennek kezelését is ő végezte a következő években. 1978-ban elkészült az állattani gyűjtemények repertóriuma. 1978-ban az alapkiállítás berendezésére megkaptuk a Szabadság tér 16. szám alatti épületet. 1979. augusztus 15-től Kocs Irén és Gutiu Aurelia természetrajz-szakos tanárokkal jelentősen bővült a múzeumi személyzet. Segítségükkel is, gyorsan elkészült az alapkiállítás terve, de már októberben -- pártutasításra -- elvették az alig odaítélt épületet, és párttitkári lakássá alakították. Újra a főépület alagsorába költöztünk vissza, és 1980-ban időszakos kiállítások rendezésére a múzeum 2-es számú épületében -- az egyik volt múzeumőri lakásban -- nyílt csak lehetőség (1. ábra). Az elkövetkező években számos nagy érdeklődésnek örvendő kiállítás nyílt: Édesvizek állatvilága, A rovarok világa (1980), Ásványok világa (1981), A jégkorszak és állatvilága (1981), Az erdő és világa (1981), A vad és vadászata (1982).

A kommunista hatalom arra hivatkozva, hogy túl sokan vannak a táron, 1983. január 1-jétől leépített két szakembert -- Molnár Lídiát és Gutiu Aureliát --, mindannak ellenére, hogy az adományok és a kutatómunka eredményeként a természetrajzi gyűjtemények már több mint 45 000 tárgyat tartalmaztak. 1983 tavaszán a múzeumba kerültek az Agronómusok Házában (az árkosi Szentkereszty-kastélyban) letétbe helyezett Ezerjófű és Csodabab gyűjtemények. 1984 februárjában nagy veszteség ért, elhunyt dr. Kovács Sándor, akinek vezetésével a 22 év eredményes kutatómunka mellett sikerült külön leltárkönyvbe sorolni a kőzet-ásványtani, paleontológiai, botanikai gyűjteményeket, valamint a gerinctelen- és gerinces-állattani gyűjteményeket. 1987-ben posztumusz munkájaként jelenhetett meg a bukaresti Emil Racoviţă kutatóintézet jóvoltából a Catalogul colecţiei de lepidoptere “László Diószeghy” de la muzeul judeţean Covasna, Sfîntu Gheorghe címmel a Diószeghy-gyűjtemény új jegyzéke.

1984--1990 között egy szakember maradt, 1986-ban viszont átvettük a múzeum 3-as számú épületét is (2. ábra), és elkészült a Kovászna megye geológiája, állatvilága és természetvédelme című állandó kiállítás. Az időszakos kiállítások közül említésre méltó a Diószeghy László lepkegyűjteménye és a Védjük ragadozó madarainkat. 1990-ben, hosszas kérvényezések után újra engedélyezték a személyzet bővítését, és Csata Zoltán természetrajz-szakos tanár -- akinek kutatási területe a kétéltűek, hüllők -- elkezdhette múzeumi munkáját. 1991 decemberében a gyűjtemények gyarapítására kapott állami támogatásból sikerült megvásárolni ifj. Kovács Sándor és dr. Kovács Zoltán lepkegyűjteményének egy részét. A 178 fajhoz tartozó 2475 (nappali lepke) példányt sikerült megfelelően tárolni. 1992-től megkezdődött az alapkiállítás újrarendezése. 1994 tavaszán megnyílt a nagyközönség számára a Geológiai kiállítás (3. ábra), 1996 tavaszán pedig az S.O.S Természet. Közben a múzeum főépületében két időszakos kiállítás is helyet kapott. 1992-ben látogatható volt -- Diószeghy László halálának 50. évfordulója tiszteletére -- a Diószeghy László Emlékkiállítás, 1993-ban pedig a nagy érdeklődésnek örvendő Madárvonulás ősztől tavaszig. 1994 júniusától újra egy szakember -- Kocs Irén -- maradt, aki a budapesti Természettudományi Múzeum munkatársával, Podlussány Attilával közösen még 1984-ben elkezdte Délkelet-Erdély (Székelyföld) ormányosalkatú bogarainak alapvetését. Kutatómunkájuknak köszönhetően összeállt egy jelentős ormányosalkatú bogárgyűjtemény, az eredményeket pedig a múzeum évkönyvében folyamatosan közölték. 1995-ben a múzeum természetrajzi tára újabb állami támogatást kapott gyűjteményei gyarapítására, és sikerült megvásárolni az ifj. Kovács Sándor és dr. Kovács Zoltán lepkegyűjtemény egy másik részét is (152 fajhoz tartozó 1679 darab).

A Székely Nemzeti Múzeum alapításától (1875) az államosításig (1950) alapítványként működött. Az újabb rendszerváltás után, 1992-ben a múzeum akkori munkatársai és a lelkes támogatók ezzel a hivatkozási alappal (újra) bejegyeztették a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványt. 1995-ben László Kálmán az Alapítványnak adományozta mikológiai munkássága anyagának jelentős hányadát: gombagyűjteményét, könyvtárának egy részét, mikológiai jegyzeteit. 1997-ben az alapítványhoz került a Pázmány Dénes-hagyaték (magasabbrendű növények, gombagyűjtemény, könyvészeti anyagának egy része), és így Románia talán egyetlen, de mindenképpen legnagyobb gombagyűjteménye található a Székely Nemzeti Múzeumban. 1997 októberében László Kálmán (1900--1996) tiszteletére, halálának egyéves évfordulóján Emlékszoba nyílt a múzeum 3-as számú épületében (4. ábra). 1999 januárjában megkaptuk a főépület új szárnyának földszinti nagytermét, kiállítás rendezésére. A korábban a múzeum 3-as számú épületében működő S.O.S természet című kiállítás kibővített változata 1999 májusától fogadja a látogatókat (5, 6. ábra). Anyagi okokra hivatkozva szakembereket alkalmazni ezekben az években sem lehetett, de a középfokú oktatásban dolgozó szaktanárok vagy más munkaterületen dolgozó rokonszakosok előtt számtalan biológiai-geológiai szakterület kínálkozik. Ezeket az űröket be lehet egy-egy élet céltudatos munkájával tölteni. A múzeum szerény lehetőségei keretében főleg technikai segítséget tud biztosítani a helyi kutatóknak, lelkes gyűjtőknek, akiknek évkönyvében is közlési lehetőséget nyújtott.

2. A jelentősebb gyűjtemények

Az ásvány- és kőzettani gyűjtemény 636 tárgyat foglal magába, amelyek adományok révén kerültek a múzeumba. Jelentősebb adományozók 1875-től napjainkig: Joós Lajos, Bányai János, Rátz Jenő, Tóth Zoltán, Drégely Gábor, Fekete Tibor, Geolex Rt. -- Csíkszereda.

Joós Lajos (1857--1931) -- bányafőmérnök, 1904-ben Vihnyén, Nagyágon és Kapnikbányán gyűjtött, kiválóan szép ásványgyűjteményt (72 ásvány) adományozott a múzeumnak. Ebből a gyűjteményből 27 darab maradt meg napjainkig (7, 8. ábra).
Bányai János (1886--1971) -- geológiai szakíró, szerkesztő. 1913-ban 41 kőzetet és kövületet, 1914-ben 78 kőzetet és kövületet, 1924-ben 9 ásványt és kőzetet, 1929-ben 35 kőzetet és kövületet, 1939-ben 23 ásványt és kőzetet, 1950-ben 12 ásványt és kőzetet adományozott a múzeumnak. Ebből a gyűjteményből 41 darab maradt meg napjainkig (9. ábra).
Rátz Jenő, Tóth Zoltán, Drégely Gábor -- nagybányai geológusok, 1969-ben 87 darab ásványt adományoztak a múzeumnak (10. ábra).
Fekete Tibor (1956) -- sepsiszentgyörgyi geológus, 1994-ben 35 darab ásványt és kőzetet adományozott (11. ábra).
Geolex Rt. -- Csíkszereda -- 1994-ben 40 darab kőzetet adományozott (12. ábra).

Őslénytani gyűjtemény -- 696 tárgyat foglal magába, egy részük a múzeumi kutatómunka eredménye, más részük adomány. A pliocén és pleisztocén emlősmaradványainak gyűjteménye egyike a múzeum legértékesebb kollekcióinak. Ez a gyűjtemény annak a kutatómunkának az eredménye, melyet Kovács Sándor muzeológus, Petre Samson és Constantin Rădulescu, a bukaresti “Emil Racoviţă” Barlangkutató Intézet munkatársai végeztek 1963 és 1983 között. A közös munka nem szorítkozott csupán a raktárba került példányok meghatározására, restaurálására és konzerválására, hanem ezzel párhuzamosan rendszeres és pontos rétegtani tanulmányokat is végeztek, gyűjtöttek és publikáltak. Az addig 50-60 példányt számláló ősemlős-gyűjtemény darabszáma 400 fölé emelkedett, mely 55 fajhoz tartozik. Ezek között láthatunk olyan ritkaságokat mint a Marmota bobac, Trogontherium minus, Castor praefiber, Hystrix refossa, Parailurus anglicus, Felis spelea, Tapirus arvernensis, Buffelus murrensis, Bos primigenius stb. (13, 14, 15, 16. ábra).

Kisgyörgy Zoltán (1936) -- geológus, tanár, szerkesztő. Kutatási területe a földtan, paleontológia, bányageológia, hidrogeológia, borvízkutatás, barlangászat, környezetvédelem, turisztika-természetjárás. 1977-ben 94 darab gerinctelen paleontológiai tárgyat adományozott a tárnak 17. ábra).

Botanikai és gombagyűjtemény -- 15 964 magasabbrendű növényt és kb. 8000 nagygombát foglal magába, melyek jórészt adományként kerültek a múzeumba. Jelentősebb gyűjtemények:

Bibó József (1843--1914) -- községi tanító, szülőfaluja, Barátos és környéke növényvilágát tanulmányozta. Végrendeletében munkássága eredményét a Székely Nemzeti Múzeumnak adományozta. Gyűjteménye 766 nagyalakú herbáriumi lapot foglal magába (18. ábra).
Dégen Árpád (1866--1934) -- botanikus, flórakutató, növényszisztematikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1914-ben 292 herbáriumi lapot adományozott a Székely Nemzeti Múzeumnak (19. ábra).
László József (1902--1932) -- a Református Székely Mikó Kollégium tanára volt. Édesapja, Dr. László Ferenc a Székely Mikó Kollégium természetrajz- és földrajz-szakos tanára, majd a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-őre volt. Mint múzeumőr maga is gyarapította a Székely Nemzeti Múzeum anyagát. Így került a múzeum természetrajzi gyűjteményébe 428 herbáriumi lapja. Az anyagot Sepsiszentgyörgyön és környékén gyűjtötte (20. ábra).
Nyárády Erasmus Gyula (1881--1966) -- Erdély növényvilágának legjelesebb kutatója és feldolgozója, a Román Akadémia tagja (1948). 1949-től a Románia flóráját feldolgozó akadémiai munkaközösség vezetője haláláig. A 13 kötetes monumentális mű negyedrészének szerzője. Részt vállalt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, valamint az Erdélyi Kárpát-Egyesület munkájából. Sokrétű kapcsolat fűzte a Székely Nemzeti Múzeumhoz. Tevékeny részvevője volt a geológus Bányai János által kezdeményezett és a történész Csutak Vilmos által felkarolt évenkénti kutatóexpedícióknak (1928--1938). A Székely Nemzeti Múzeum számára készített herbáriuma 158 lapot számlál, ez a a Gyilkos-tó vidékére szervezett expedíció 1938. július 5--12. között végzett gyűjtésének az eredménye (21. ábra).
László Kálmán (1900--1996) -- közgazdász, tanár, mikológus. Édesapja, dr. László Ferenc, a Székely Mikó Kollégium természetrajz- és földrajz-szakos tanára, majd a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-őre volt. Közgazdasági tevékenysége mellett behatóan foglalkozott botanikával. A természetszeretetet édesapjától örökölte. Nem volt lehetősége arra, hogy tanuló korában megkezdett botanikai tudományos tevékenységének megfelelő diplomát szerezzen, így édesapja útmutatásai alapján önerőből sajátította el a magasabbrendű növények gyűjtését és a tudományos feldolgozáshoz szükséges ismereteket. 1969-ben -- édesapja emlékére -- a Székely Nemzeti Múzeumnak ajándékozta természettudományi munkássága eredményét: a 3500 nagyalakú lapból összeállított herbáriumát, valamint 64 természetrajzi tárgyú művet (202 kötetben, illetve füzetben). A gyűjtemény 1222 fajt foglal magába, mely 40 rendbe, 100 családba és 475 nembe tartozik. A növények tekintélyes részét Sepsiszentgyörgy és Brassó vidékén gyűjtötte és határozta meg, 1915--1969 között (22. ábra). 1955 után áttért a nagygombák kutatására, mert ezen a téren az addigi kutatások rendkívül hézagosak voltak. 1995-ben a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványnak adományozta mikológiai munkássága eredményét: gombagyűjteményét, könyvtárának egy részét és mikológiai jegyzeteit. Gombagyűjteménye 4114 példányt foglal magába, melyből 3835 herbáriumi lap és 279 egész szárított gomba. Az anyag 1149 fajhoz tartozik.
Kovács Sándor (1928--1984) -- muzeológus, természetvédő, a biológiai tudományok doktora. 1961-től a Székely Nemzeti Múzeum természetrajzi szakmuzeológusa. Napi múzeumi teendői mellett látott hozzá a gyűjtéshez, számbavételhez, megfelelő raktárhelyiség kialakításához, az alapkiállítás gondozásához. Rendezte a Diószeghy-féle lepkegyűjteményt, természet- és tájvédelmi vonatkozásban kutatta a Rétyi Nyír, a Szent Anna-tó és Bálványosfürdő vidékét. Petre Samson és Constantin Rădulescu bukaresti paleontológusokkal karöltve nemzetközi elismerést aratott a Kárpát-kanyar medencéiben fellelt ősemlősmaradványok tudományos feldolgozásával. Gyűjtőmunkája eredményeként 400 tárggyal gyarapodott a paleontológiai gyűjtemény. A Bodoki-hegység flórájának kutatása során botanikai gyűjtése 2600 herbáriumi lapot eredményezett (23. ábra). 22 év alatt eredményes kutatómunkája mellett sikerült letisztáznia a tár leltárát.
Váczy Kálmán (1913--1992) -- ügyvéd, botanikus. Kutatási területe a florisztika, rendszertan és a botanika története volt. Főmunkatársként, társszerzőként tevékenykedett a román flóra (Flora R.P.R.) tizenkét kötetének megírásában és szerkesztésében -- Nyárády mellett, akinek halála után egyedül írta, szerkesztette és jelentette meg a csonkán maradt sorozat tizenharmadik, zárókötetét. Életmű értékű az 1980-ban megjelent Dicţionar Botanic Poliglot hét nyelvű növénytani szótára, amely egymagában világhírnevet biztosított számára, országának pedig kaput Európába. 1976-ban 2091 herbáriumi lapot adományozott a Székely Nemzeti Múzeumnak (24. ábra).
Pázmány Dénes (1931--1997) -- mikológus, egyetemi tanár. Kutatási területe a növénytan, a virágos növények rendszere, a növénybiológia és a mikológia volt. 1983-ban Kolozsváron jelenik meg Növényhatározó című könyve. A nagygombák tanulmányozásában a hetvenes évek közepétől mélyült el. Kutatásai az erdélyi nagygombák tanulmányozására irányultak. Az Erdélyből először közölt fajok száma eléri a 400-at. Halála után hagyatékát fia, ifj. Pázmány Dénes György adjunktus a Székely Nemzeti Múzeum Alapítványnak adományozta. Gyűjteménye 7041 herbáriumi lapot foglal magába (2164 magasabbrendű növény, mely 904 fajhoz és 4877 nagygomba, mely 1153 fajhoz tartozik) (25. ábra).
Ezerjófű és Csodabab -- etnobotanikai gyűjtemény, két országos (Ezerjófű 1972 és Csodabab 1975) ifjúsági gyűjtőmozgalom eredménye, melyet a bukaresti Jóbarát folyóirat szerkesztősége szervezett és bonyolított le (27, 28. ábra).

Gerinctelen-állattani gyűjtemény -- 33 312 tárgyat foglal magába. Fontosabb gyűjtemények:

Diószeghy László (1877--1942) -- képzőművész, lepkész. Lepkegyűjteménye több, mint 23 000 példányt számlál, mely 2070 fajhoz tartozik. Diószeghy 1931-ben kötött szerződéssel adományozta szülővárosa, Sepsiszentgyörgy múzeumának a gyűjteményét. A gyűjtemény a lepkék gazdag faj- és egyedszáma miatt tudományos szempontból igen értékes. A lelkiismeretes és következetes gyűjtőmunka által Diószeghy Lászlónak sikerült új fajokat (Orthosia schmidtii Diósz.) és állatföldrajzi szempontból jelentős ritkaságokat (Arytrura musculus Men. Amphipoea fucosa Frr. stb.) gyűjtenie. Fajgazdagsága mellett Diószeghy László gyűjteménye a lelőhelyek (60 hazai és 14 külföldi) változatossága miatt is roppant érdekes dokumentuma a hazai lepkefaunának. A lelőhelyek közül első helyen említjük az Arad megyei Borosjenőt (az anyag 60%-a) utána a Retyezát-hegységi példányok következnek (25%). Gyűjtött még a Codru- és a Hargita-hegységben, a Berecki-havasokban, Szovátán, Sepsiszentgyörgyön stb. (29. ábra).
Ifj. Kovács Sándor (1956) -- gyógyszerész, lepidopterológus. Kovács Zoltán (1959) -- orvos, lepidopterológus. A lepkék iránti szeretetüket édesapjuktól örökölték, aki a múzeum természetrajz-szakos muzeológusa volt 1961--1984 között. A hatvanas évek végén és a hetvenes években nagyon sokat segítettek édesapjuknak a Diószeghy-lepkegyűjtemény rendezésében. Maguk is 40 000 példányt felölelő lepkegyűjteményt állítottak össze, melynek egy része a múzeum tulajdonában van (30. ábra). 1998-tól megkezdték a romániai mikrolepidopterák revízióját.
Kocs Irén (1955) -- a Székely Nemzeti Múzeum természetrajzi tárának muzeológusa. Podlussány Attila (1942) -- a budapesti Természettudományi Múzeum munkatársa. Együtt készítik a Délkelet-Erdély (kiemelten a Székelyföld) ormányosalkatú bogarainak alapvetését. Kovászna megyében a mai napig 390 fajt gyűjtöttek, ebből 300 faj vidékünkre, 1 faj pedig, a Bryodaemon kocsirenae A. Podlussány 1998 a tudományra új faj (31. ábra). Ha figyelembe vesszük, hogy itt kb. 600 faj élhet, akkor az eddigi gyűjtési eredmény 65%-os. Hargita megyében 475 fajt gyűjtöttek, ebből 319 faj a vidékre új, és itt is találtak 1 fajt, amely a tudományra új (Bryodaemon rozneri A. Podlussány 1998). Az elkövetkező években (2--3 év) Maros megyére fektetik a hangsúlyt, de párhuzamosan folytatják a Hargita és Kovászna megyei anyag kiegészítését.

Gerinces-állattani gyűjtemény -- 641 preparátumot foglal magába. Az anyag nagyrésze század eleji adomány. Fontosabb adományozók: a Magyar Nemzeti Múzeum (32, 33, 34. ábra), Madarász Gyula, Ebergényi Gyula. A fennállása óta eltelt 125 év alatt soha nem volt a múzeumnak preparátora. Korszerű gyűjtemény nem jöhetett létre ilyen képzettségű szakember nélkül.

Madarász Gyula (1858--1931) -- ornitológus, hazai és külföldi madarak tanulmányozásával foglalkozott. A Jelentés a Székely Nemzeti Múzeum 1904. évi állapotáról (ifj. Gödri Ferenc, dr. László Ferenc és Zayzon Ferenc, Sepsiszentgyörgy, 1905) így ír: “A Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének megbízásából dr. Madarász Gyula magyar nemzeti múzeumi igazgató-őr még az 1903. év folyamán Múzeumunk részére madártani gyűjtést végzett. A gyűjtés eredményét (200 darab honi madár 71 fajban) kellő módon preparálva és felállítva a méltóságos Főfelügyelőség május hó folyamán megküldötte. A gyűjtemény addig is, míg a Múzeum új épületében kiállítható lesz, a Kollégium egyik helyiségében gondosan elzárt szekrényben van elhelyezve.” (35, 36, 37, 38. ábra).
Ebergényi Gyula -- kovásznai gyógyszerész volt. A Jelentés a Székely Nemzeti Múzeum 1910. és 1911. évi állapotáról (Gödri Ferenc, Csutak Vilmos, dr. László Ferenc, Sepsiszentgyörgy, 1912) így írja: “A természetrajzi gyűjtemény 1911. évi gyarapodásának legértékesebb része az a 96 darabból álló, teljesen jó állapotban lévő székelyföldi madárgyűjtemény, melyet Ebergényi Gyula kovásznai gyógyszerész adományozott múzeumunknak. A kiváló értékű gyűjtemény adományozásáért igazgató-választmányunk s a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének előterjesztésére a vallás- és közoktatásügyi Miniszter úr is köszönetét fejezte ki, de kötelességünk -- a kulturális törekvésünket megértő és támogató, nemeslelkű adományozónak ezen a helyen is hálás köszönetet mondani.” (39, 40, 41, 42. ábra)