Van egy nagy könyvünk: a föld kérge. Annak valóságos lapjai vannak, mint a könyvnek a levelei, egyik a másikra fektetve; minden lap tízezer, százezer (ki tudja, mennyi?) évet képvisel. (...) Az eltemetett idők állat- és növényvilága ott fekszik kővé vált maradványaiban ez örök lapokon (...) azt nem takarta el sem a kőszénkor, se a jura korszak, se a pliocén, se az özönvíz (...) A legelső rétegben még nincsen más növény, csak tengerihinár és páfrányok, zsúrlók, korpafüvek, mikkel semmi állat nem él (...). A legelső fűevő, az óriási iguanodon a jura alkotásban jelenik meg, a kréta-rétegben; a kréta-réteg maga is merő apró csigahéj.

A felülkerült földrétegek aztán teli vannak az óriási emlősök maradványaival, s azokkal együvé temetve egy elmúlt világnak egész összes növényzete, fajonkint összegyűjtve, lenyomtatva egy irtóztató füvészkönyv lapjára.

E fölött élünk mi: a “ma” urai. (...)

(Jókai Mór, Fekete gyémántok, 1870; Jókai Mór, A jövő század regénye, 1872)