Erdélyben a Székelyföldön Udvarhelyszéket Erdővidéktől a Rika nevű nagy erdő választja el. Midőn abból Erdővidék felé az utas csaknem kihaladna, jobbra esik az iránt, hol balról az út Vargyas felől bélejt a Rika patakába, egy az út melletti kis téren a hegy tövében levő igen friss vizű forrás, minek közneve Nagy János kútja. E forrás és az ettől éjszakra eső Somospataka között meredeken áll az úgynevezett Hegyesdomb, minek tetején van egy őskori várrom, s ez volt Atila vára, hol ő udvari személyzetével együtt időzni nagyon szerette, s onnan a Rikában és az azzal kapcsolatos hegyláncolaton nagyszerű vadászatokat rendezett és személyesen vezetett. (...)

A vár magas helyt állt a Rika pataka felett, hol a meredek fiatalos szép erdő között a tetőn egy igen kellemes kis tér van. Ott még egresfa, vörösszőlőfa s több efféle maradvány is találtatik. “Vajon melyik székelynek ősapja ültette volt azokat? Mert azok a mi régi apáink voltak, kik Atilával ott laktak”, mondják a vargyasiak.

E várban halt meg Réka, az Atila nője. El kellett temetni a fölséges hölgyet, de ide-e vagy amoda, nem tudták meghatározni. Végre megegyeztek azon, hogy a vártér élén álló nagy mészkő szirtdarabot hengerítsék le, s hol az aljban megáll, Réka oda temettessék. Helyes! A szirtdarab lehengeredett, s Réka eltemettetvén, ráfordíttatott. A szirtdarab éjszakkeleti oldalán fölfedezhetők némi őskori betűmetszések, miket az idő megváslalt, de tán ha épen volnának is, ma olvasni senki sem tudná. -- A szirtdarab áll a pataknál, mi azt megkerüli, s a jelen évszáz elején még épen állott, mint egy nagy kunyhó, de azt 1820 táján egy mennykő derékba elszakította. -- Akár a várnép, akár a sírkőmetszést olvasó utasok nevezték legyen el azon nagy erdőt Rikának, elég az, hogy az elnevezés az ott szendergő Réka nevéről keletkezett.

(Kriza János, Székely népmonda Atiláról és a hunokról, Új Magyar Múzeum, II/II, Pest, 1853)