Egy tudományos központtal kell nekünk bírni, melynek körébe vonuljanak értelmesebbjeink, hová összegyűjtsük nemzeti kincseinket -- lefolyt nemzeti életünk, régi történetünk örökbecsű maradványait, összehozva a már kinyomtatott (de ritka) könyveinket, a tudomány és nyelv, s főként a hazai történelem, természettudomány, ipar és művészet mívelődésére. E központ pedig múzeummá válik, nevet bír.
A múzeum az, honnan a közönségre, innen a hazára, s viszont újra a közönség kebelében égő nagyobb elmékre, a mi mívelődésünkre, hasznunkra tárja fel ajtaját, mintegy végső láncszemét teendi a nemzet értelmi fejlődése láncolatának, zárkövét gyarapodó tudományossága új épületének. Gyarapodást nyer minden, az ismeretek és közfelvilágosodás a népre is kihat, annak kebelében is elterjed, a hazai és nemzeti irányú ipar és művészet az eddiginél inkább honosíttatik, egyetemessé válik, szóval: nagy és hasznos tettekre ébreszt, a nemzetnek maradandólag mívelt fennállást biztosít! (…) Ha múzeumunk lesz, a tehetséges ifjú, szóval a tudomány és művészet valamennyi barátja mívelője leend önnön magának, mert lesz tér, forrás (a kiállított tárgyakról) képzetének kivitelére, találhat a honra nézt hasznos és nem minden gyönyörködtetés nélküli időtöltést (…) mindenről, mit csak drága utazás által és egy emberéleten keresztül szerezhetne meg.

(Vasady Gyula, A háromszéki múzeum érdekében, Nemere, 1876/51, 1876. jún. 24.)