Marosvásárhelyen 1910 februárjában úgy döntenek, hogy székely Skansent alapítanak, és Toroczkai-Wigand Ede október 20-án már bizonyítottan megfordul a Székely Nemzeti Múzeumban. A múzeum épületét tervező, az erdélyi népi építészetből olyan sokban ihletődő, a budapesti állatkertnek nemsokára ilyen alapon, Zrumeczkyvel egész “falut” építő Kós Károly is mind gyakoribb vendég Sepsiszentgyörgyön. A Kós művészetét nem túlságosan kedvelő Roediger Lajos másrészt a Kászonok népi építkezését és Felsőháromszék egyes egyházi épületeit méri fel szisztematikusan. Fél évvel azelőtt, hogy 1911. szeptember 29. és október 6. között a Magyar Nemzeti Múzeum megszerezné első, székelyfancsali galambbúgos nagykapuját, a Székely Nemzeti Múzeum szabadtéri néprajzi részleg létesítésébe vág. Szinte Gábor figyelmeztetésére és ajánlására, aki eredetileg egy állami kezdeményezésű, Háromszék megye tulajdonába adott múzeumocskában gondolkozik, így történnek lépések a dálnoki “egyes ház” (Veres-ház) behozatalára.
Április 15-én László Ferenc Kóssal száll ki Dálnokba, a kiszemelt székely ház és az ottani nagygalambbúgos kapuk esetleges megszerzése és az új múzeumtelken való felépítése céljából. Otthonos terepen járnak -- az öreg székelykapukat már Huszka ismertette, a történész Márki Sándor kérésére pedig a múzeum ezidőtájt nyomoz a községben Dózsa György családja, szülőháza után. Sürgeti őket az idő, a Veres-házat két héten belül akarja lebontani tulajdonosa. Két nappal előtte végre megérkezik a segítségül hívott budapesti bizottság: László április 29-én Semayer Vilibáld országos múzeumi felügyelővel, Toroczkai-Wiganddal és azzal a Beluleszko Sándor etnográfussal száll ki, aki ősszel majd egy szépreményű, Györffy István nevű múzeumi gyakornokkal utazik Székelyfancsalba. Egyelőre néhány faragott gerendát sikerül megalkudni, és a ma Sepsiszentgyörgyön kiállított, majd 1923-ban bekerülő Báthori Gábor-kori ajtókeretet.
A tulajdonosok kifogásokat keresnek, és nyár elején Lászlóék már tudják, hogy ezúttal ennyi sem sikerült. Ősszel László, Csutak és Kós Csíkban gyűjtenek, és szárnyasoltárokat tekintenek meg, Roediger egy kászoni szoba berendezésére kap megbízatást, miközben újabb házakat mér fel, 1913-ban megszerzik a dálnoki 1733-as, másik Veres-féle kaput -- ma a legrégibb álló székelykapu --, majd Udvarhely megyei kiszállás nyomán bekerül az 1875-ös zetelaki is, így Kósra csak a fronti múzeumkerítés és a középső léckapu megtervezése marad.