Kovászna Megyei Művelődési Központ
2. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle
2015. október 13-14. / Erdélyi Művészeti KözpontAz Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében 2015. október 13-án, kedden 18 órakor vetítik a Bardocz Sándor: Krisztus szobor a Gordon-tetőn, Fecső Zoltán: Történelem fekete-fehérben és Szabó Károly: Bors István című dokumentumfilmeket. Meghívottak: Kováts Árpád fényképész és Szabó Károly filmrendező. A vetítésekre a belépés ingyenes.
Ötödik alkalommal szerveznek Őszi Vásárt Sepsiszentgyörgyön
2015. október 10-11.Október 10. és 11. között kerül megszervezésre az immár hagyományossá vált Őszi Vásár Sepsiszentgyörgy központjában, egybekötve a XIII. Háromszéki Kolbászparádéval és a IV. Káposztafesztivállal. A rendezvény a Bodok Szálló parkolójában és annak környékén zajlik, a polgármesteri hivatal épülete előtti szakasztól, a Kossuth Lajos utcában, egészen a Kőrösi Csoma Sándor útkereszteződésig. Számtalan fellépő és program várja az érdeklődőket, szombaton és vasárnap, délelőtt 10 és este 8 óra között.
II. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle
2015. október 8- 18. / VI. Székelyföld NapokA II. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle hasonlóképpen az első kiadáshoz, kapcsolatot kíván teremteni a dokumentumfilmek készítői és a nézők között.
A programsorozatban 47 Székelyfölddel kapcsolatos gondolatébresztő alkotást vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna és Hargita megye több településén, helyenként az alkotók jelenlétében.Népi mesterségek napja
2015. október 10., SepsiszentgyörgyA Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megye Tanácsa Hagyományos székelyföldi népi mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés által nyertes pályázatának kiemelt rendezvénye a Népi mesterségek napja.
Az eseményre 2015. október 10-én, szombaton kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Gróf Mikó Imre utcában felállított nagy fehér sátorban.
A programban szerepel 12 mesterségbemutató, három nyelvű tematikus kiállítás, a hagyományos szíjgyártáshoz szükséges eszközök kiállítása és a projekt kapcsán eddig elkészült dokumentumfilmek bemutatója.II. Székelyföldi Fotóbiennále - Sepsiszentgyörgy
2015. október 9-11. / Tamási Áron Színház, Erdélyi Művészeti KözpontA Camera Club Siculorum Fotóklub és Kovászna Megye Tanácsa, illetve a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében, Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021, az Erdélyi Művészeti Központ támogatásával, ez év júniusában meghirdetett II. Székelyföldi Fotóbiennáléra, 18 országból (Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Bahrein, Belgium, Egyesült Királyság(Anglia), Franciaország, India, Indonézia, Izrael, Kína, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szingapúr, Szlovákia, Szlovénia, Törökország), 149 alkotó részéről, 1538 alkotás érkezett be. A hagyomány, épített környezetünk és szabad kategóriákban beérkezett alkotásokból, a zsűri 195 fotó kizárása után, 60 alkotó 140 munkáját válogatta be a katalógusba.
VI. Székelyföld Napok háromszéki programjai
2015. október 8-18.
A Székelyföld Napok 2015-es kiadásához Háromszék számos értékközpontú programmal csatlakozik, amelyeknek továbbra is célja a közös székelyföldi identitástudat erősítése, szervezői pedig Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ. Fontosnak tartjuk a három székely megye közötti értékcserét, amelyek során e vidékek lakói minél szélesebb körben rácsodálkozhatnak egymás és tulajdonképpen - saját értékeikre.Kulturális Örökség Napok 2015
2015. október 7-17.Földbe zárt kincseink – Legyünk régészek egy napra!
Több mint húsz éve találták ki Franciaországban, hogy legyen az évnek néhány kijelölt napja arra, hogy az emberek bemehessenek olyan épületekbe is, amelyek egyébként zártak a nagyközönség előtt. Olyan sikere lett a kezdeményezésnek, hogy pár évvel később az Európa Tanács céljául tűzte ki, hogy Európa-szerte megünnepeljék az épített örökséget. Ehhez néhány ajánlást fűzött a tagországoknak, nevezetesen, hogy jelölje egységes zászló az épületek bejáratát, homlokzatát, legyen ingyenes a bejutás, válasszanak a szervezők minden évben egy központi témát, legyen a fogadó helyeken színvonalas idegenvezetés, és hogy az eseményt szeptember1 hónapban rendezzék.Mesekunyhó – Meseszerű vetélkedő, mesebeli nyereményekkel Háromszék falusi közösségeinek!
2015. október 1.A Magyar Népmese Napján útjára indul a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa által kezdeményezett megyei vetélkedő, amely háromszéki falusi környezetben élő és dolgozó non-formális csoportoknak, közösségeknek, civil szervezeteknek és alapítványoknak volt meghirdetve.
Mesekunyhó – Meseszerű vetélkedő, mesebeli nyereményekkel
Háromszék falusi közösségeinek!
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa 2015. szeptember 30. és 2016. április 15. között megyei vetélkedőt hirdet háromszéki falusi környezetben élő és dolgozó non-formális csoportoknak, közösségeknek, civil szervezeteknek és alapítványoknak. A Mesekunyhó megyei vetélkedőnek két kategóriája van, kistelepülés (legtöbb 700 lakosú) és nagytelepülés (legkevesebb 800 lakosú).Mesekunyhó - meseszerű vetélkedő, mesebeli nyereményekkel Háromszék falusi közösségeinek!
2015. szeptember 3. / KözleményA Kovászna Megyei Művelődési Központ a Magyar Mese Napja (szeptember 30.) és 2016. Húsvétja között megyei vetélkedőt hirdet háromszéki falusi környezetben élő és dolgozó non-formális csoportoknak, közösségeknek, civil szervezeteknek és alapítványoknak. A MESEKUNYHÓ címet viselő vetélkedőnek két kategóriája van, kistelepülés (legtöbb 700 lakosú) és nagytelepülés (legkevesebb 800 lakosú).
Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle
2015. október 8-18. / Közlemény
Hargita és Kovászna Megye Tanácsa, marosszéki önkormányzatokkal összefogva, kulturális intézményei közreműködésével, kulturális és civil szervezetekkel közösen, október 8–18. között szervezi meg az V. Székelyföld Napokat. E rendezvénysorozat keretében második ízben rendezik meg a Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét, 2015. október 8–18. között. A rendezvény több helyszínen zajlik a jelzett időszakban, városokban és falvakon, lehetőség szerint közönségtalálkozókkal, beszélgetésekkel.Borospataki néptánctábor a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében

2015. augusztus 10. / Közlemény
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megyei Tanács közös szervezésében, 2015. augusztus 3-9 között, a Borospataki Skanzenben zajlott a Százlábú Néptáncegyüttes és a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes nyolcadik közösségépítő tánctábora.
Lehet nevezni a II. Székelyföldi Fotóbiennálera
A Camera Club Siculorum Fotóklub és a Kovászna Megyei Művelődési Központ, illetve Kovászna Megye Tanácsa szervezésében, Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa 2021, és az Erdélyi Művészeti Központ támogatásával meghirdetik a II. Székelyföldi Fotóbiennálét.
X. Perkő Gyermek és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója
2015. június 13 - 14. – Kézdiszentlélek, Perkő Kovászna megye
A X. Perkő Erdélyi Gyermek- és Ifjúsági Tánctalálkozóra a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében kerül sor 2015. június 13-14 között, a kézdiszentléleki Perkőn.
A találkozó célja lehetőséget teremteni a székelyföldi gyermek- és ifjúsági néptáncegyütteseknek a megmutatkozásra, a kapcsolatteremtésre, hogy megélhessék a magyar néptánc örökségünk gazdagságát és sokszínűségét.
A találkozón 38 együttes lép fel Maros, Hargita, Kovászna és Bákó megyékből, e mellett visszatérő vendégcsapatok jönnek Kisújszállásról, de a fesztivál résztvevői lesznek egy-egy fegyverneki és törökszentmiklósi gyermek néptáncegyüttes is.
A programban szerepelnek a magyarországi KOLOMPOS EGYÜTTES és TÉKA ZENEKAR, a kolozsvári TOKOS ZENEKAR koncertjei, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes a Sóvidéki kalapács című előadásával.Elkezdődik a hagyományos népi mesterségek feltérképezése!
Hagyományos székelyföldi mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés által - 2015-2016.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Kovászna Megye Tanácsa, 2014. áprilisi határidővel leadott egy projekttervet Hagyományos székelyföldi népi mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés által címmel, a Művelődési Minisztérium Projekt Management Egysége a PA16/RO12 „A kulturális és természeti örökség megőrzése és revitalizációja” Program Irányítója által meghirdetett pályázatra. A pályázat pozitív elbírálásban részesült és megvalósítási időtartama 2015. április 1 – 2016. április 30.
A projekt célja a Székelyföld területén élő nemzetiségek kulturális identitásának megerősítése és a közösségfejlesztés, a hagyományos székelyföldi népi mesterségek revitalizása, digitalizálása és népszerűsítése által.Háromszéki Diáknapok 11.
2015. május 15-17. / Sepsiszentgyörgy
A hétvégén újra diákcsapatoktól lesz hangos a város, hiszen pénteken 12 órakor rajtol a Háromszéki Diáknapok tizenegyedik kiadása.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület által szervezett háromnapos vetélkedő az elmúlt 11 évben több száz 14–25 éves háromszéki fiatalnak teremtett lehetőséget a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, közösséget épített, a közösség érdekeit előremozdító egyéni- és kis csapatos munka pedig a személyiségformálás, a közösségbe való beilleszkedés hatékony műhelyének bizonyult, emellett rátermett csapatvezetőket, diákszervezőket nevelt ki – ezáltal is megvalósítva kitűzött céljait.Lejárt a Háromszéki Diáknapok előselejtezője!
2015. április 7. / Közlemény
Idén a 16 csapatra kialakított Háromszéki Diáknapok megyei vetélkedőre, 19 sepsiszentgyörgyi és 6 KOBAKÉ (Kovászna, Barót, Kézdivásárhely) csapat jelentkezett, akik február 27 – március 27 között két előselejtezős feladatot teljesítettek. A diákoknak vérlázító hagyomány témakörben egy legkevesebb 70 fős happeninget kellett készíteniük, valamint egy diáknapos feladatot megtervezniük, aminek bemutatása egy a szervezők és a csapatok által delegált bizottság előtt zajlott.Szenesek - néprajzi dokumentumfilm bemutató a Székely Nemzeti Múzeumban
2015. április 8. / Székely Nemzeti Múzeum
A Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa közös szervezésében 2015. április 8-án, szerdán 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják a Szenesek című néprajzi dokumentumfilmet.
"Zeng a lélek, zeng a szó" – a sepsiszentgyörgyi Százlábúak Ifjúsági Néptáncegyüttes folklór műsora a gidófalvi kultúrotthonban
2015. február 18. / Gidófalva, Kultúrotthon
Virág Imola és Virág Endre néptáncoktatók által vezetett sepsiszentgyörgyi Százlábúak Ifjúsági Néptáncegyüttes „Zeng a lélek, zeng a szó” című folklór műsorát, 2015. február 18-án, szerdán 13 órától, a gidófalvi kultúrotthonban adják elő.A műsor moldvai, felcsíki, mezőségi, kalotaszegi és szászcsávási táncokat tartalmaz.
„Zeng a lélek, zeng a szó” - folklór műsor
2015. január 27. / Tamási Áron SzínházA sepsiszentgyörgyi Százlábúak Néptáncegyüttes és a Százlábacskák Gyermek Néptáncegyüttes közös műsorára került sor 2015. január 27-én, kedden 19 órától, a Tamási Áron Színház nagytermében.
Zenéltek: Dezső Attila, Dezső István, Szilágyi László, Fazakas Albert illetve a Folker együttes.
A műsort összeállították az együttesek vezetői, Virág Imola és Virág Endre.