Sepsiszentgyörgy – térben – Délkelet-Erdélyben, az egykori Háromszék délkeleti részén, a különböző felszíni formák találkozásánál, a Baróti-hegység délkeleti lábánál, e hegylánc legmagasabb csúcsától, a Görgőtől (1018 m) keletre kiszélesedő övezetben, a Debren és Szemerja patakok hordalékkúpján, valamint az Olt árterületén alakult ki. Geológiai szempontból változatos képet nyújt.
Sepsiszentgyörgy helytörténete és múltja
Fedezze fel Sepsiszentgyörgy és Székelyföld történetét hiteles forrásokon keresztül! Kategóriánkban a város fejlődését meghatározó dokumentumokat és tanulmányokat gyűjtöttük össze: a legkorábbi, 13. századi írásos emlékektől a népességtörténeti változásokon át a várossá válás rögös útjáig.
Kiemelt figyelmet fordítunk a demográfiai folyamatokra, a történelmi családok (például a Daczó család) szerepére és a településszerkezet alakulására. Gyűjteményünk részét képezi a Székely Nemzeti Múzeum 1875–2000 közötti időszakát feldolgozó digitális archívum is, amely megkerülhetetlen forrásmű a kutatók és a város múltja iránt érdeklődők számára. Merüljön el a több évszázados székely örökségben és Sepsiszentgyörgy gazdag kulturális genezisét bemutató szakmai anyagainkban!
E település neve kultikus eredetű, a XII-XIII. században (is) elterjedt helységnév. Sepsiszentgyörgy nevének személynévi, valamint kultikus eredeztetése nem egyedi, kivételes eset. Háromszék egész sor települése személynévi eredetű: Maksa, Bodok, Oltszeme, Lemhény, Albis, Dobolló, Gelence, Komolló, Martonos, Ágostonfalva, Bélafalva, Ikafalva, Illyefalva, Kilyén, Bereck, Márkosfalva, Lécfalva, Gidófalva, Szentkatolna, Szemerja stb. Nagy részük a helynévi összetétel tagjaként maradt fenn, ugyanakkor a településnevek egy része -- akárcsak Sepsiszentgyörgy -- nevét a védőszent nevéből nyeri, pl. Szemerja -- Szent Mária falva, Illyefalva -- Szent Illés, Kilyén -Kylianus, Bereck - Briccius, Gidófalva -- a francia Guide latinos alakja Guido, Szentkatolna --Szent Katalin stb.
A XIII. századot megelőző időszakról – írott források hiányában – keveset tudunk, de a helynevek – Vojkán, Debren, Piliske stb. – alapján Cs. Bogáts Dénes bolgár-szláv település létére következtet. Egy 1252-ben keltezett okmányban említett helynevek: – Benedekmező, Debrefő, Közbérc – jelzik a korabeli település lakosságának etnikumát, ugyanakkor e dokumentum ékes bizonyítéka annak is, hogy az 1241-es tatárjárás előtt már létezett egy olyan közösség, amely túlélte és áthagyományozta a település és környékén lévő főbb térszíni formák megnevezéseit.
A város mai területén 1850-ig három, 1880-ig két település osztozott: Sepsiszentgyörgy-város, Sepsiszentgyörgy-falva és Szemerja. Lényegében Sepsiszentgyörgy területén csak két különálló település létezett: Szentgyörgy és Szemerja. Az első csak jogilag szakadt két részre, mely nem két különálló település fejlődésének eredménye. Kezdetben a városi rész és a falusi rész jogilag is egy települést alkotott. A város központi magját a vártemplom előtti térség képezte, innen terjeszkedett fokozatosan a Vojkán, a Debren és Erege irányába, majd 1844-ig bekebelezte a Bazár (a későbbi törvényszék), az Olt és a Csíki utcáknak a mai városközpontig terjedő területét.
Mielőtt ismertetnénk a város típusát, meg kell fogalmaznunk, körül kell határolnunk Sepsiszentgyörgy város megnevezését. E város fogalmán olyan kis lélekszámú, központi fekvésű települést kell értenünk, amely városi státussal, szerény gazdasági lehetőségekkel (kereskedelem, háziipar, céhesipar, késobb néhány kisvállalat) rendelkezik, ahol a lakosság többségének megélhetőségét -- az első világháborúig -- a mezőgazdaság biztosította.
Az önkormányzat a széktől való függetlenség joga a legjelentősebb városi kiváltságok közé tartozott. Szentgyörgy a városi jogállás elnyerésétől kezdve (XV. sz.) rendelkezik autonómiával, de a széktől való teljes függetlenség megvalósítására csak a XVII. század harmadik évtizedében került sor. Az önkormányzat csak fokozatosan szilárdult meg, mivel a szék vezetősége igyekezett megakadályozni annak gyakorlását. A szék és a város közötti vitára világít rá Báthori István - az erdélyi vajda és országbíró -- az 1492. szeptember 23-án keltezett okmányban, mely által Szentgyörgy városát visszahelyezi a szék joghatósága alá.
A városbíró funkció valószínűleg a városi jogállásra emelés pillanatától létezik. A legelső feljegyzés, amelyben említés történik a városbíróról: az 1525 áprilisában keltezett királyi kiváltságlevél. A városnak és falunak rendszerint közös bírája volt, ki nevét a származása alapján „városi”-nak vagy „falusi”-nak írta. Például: Varga István falu-részi (1666), Krizbai András falu-részi (1680), Kis Ferenc falu-részi. A bíró kinevezése választás útján történt. Az 1861-ben megtartott választásokon Császár Bálint főbírává való kinevezését 97 szavazat támogatta.
II. Lajos király, az 1525. április 7-én keltezett parancslevélben figyelmezteti a széki tisztviselőket, hogy a szentgyörgyi bírónak mindig jogában állt megbüntetni a város területén elfogott gonosztevőket, tolvajokat, pártütőket és rendetlenkedőket, ezért a bírót és az esküdtet háborgatni ne merjék. Egy későbbi, 1622-es keltezésű okmány szerint e város II. Lajos korától rendelkezik a bíró- és a polgárválasztás jogával, de ha alaposan szemügyre vesszük az 1525-ös parancslevelet, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy az oppidumot vezető bíró és esküdt már korábban is rendelkezett széles körű jogokkal, amelynek elnyerése visszanyúlt a városi jogállásra emelés időpontjáig. Létezett tehát egy jól meghatározott, szervezett vezetés, hatalmi jogkör.
A népesség száma 1602-ig
A székely letelepedés előtti népességről keveset tudunk. Az első feljegyzés 1252-ből maradt ránk, melyben felsorolt helynevek székelyekről tanúskodnak. A pápai dézsmák 1332-es bejegyzése nemcsak arra utal, hogy Szentgyörgy jelentősebb település -- mivel 15 régi pénzt (Michael Sacerdos de S. Georgio solv. 15 ban. ant) fizetett a dézsmába --, hanem e népesség katolikus vallása mellett is bizonyít.
Az 1635. évi hadiszemle jegyzőkönyve annyira részletes, hogy lehetővé teszi a társadalmi struktúra megismerését. Külön-külön feljegyezték a nemeseket, a régi és az új lófőket, a régi és az új gyalogpuskásokat, a visszaperelt gyalogokat, özvegyeket, árvákat, távollevőket, magtalanul elhaltakat. Feljegyezték az örökségek birtoklóit. Legtöbbjénél jelzik, hogy kitől kapta a nemességet, a lófő, illetve a gyalogrendbe való fölemelést ti. nemesek és a lófők esetében felírták azt: ki hány lóval jelent meg a mustrán.
A XVII. század második felében Szentgyörgy falu- és városrészén mintegy 800-900 lélek élt. A népesség számának növekedését azonban hosszú időre visszavetette az 1658-as és az 1661-es tatár-török pusztítás. Egy 1755-ös feljegyzés szerint 1658-ban a tatárok lerombolták a várost, a lakosság egy részét lemészárolták, mintegy 750 embert vittek rabságba. 1661-ben a törökök 550 embert gyilkoltak meg, 900-at rabságba hurcoltak (nyilván ezek közt találjuk a szomszédos falvakból a szentgyörgyi várba menekülteket is). A korabeli feljegyzés szerint a város- és falurészen élők száma: „a sok háborúság miatt annyira megfogyatkoztak volt, hogy nincs boldog állapotuk”.
Az 1786-os II. József-féle összeírás szerint Sepsiszentgyörgyön mindössze 105 ház, 147 család, 698 személy élt. Bár a szakirodalom kritika nélkül elfogadja a fenti adatokat, én mégis megkockáztatom ennek kétségbe vonását. Szerintem az 1786-os adatok csakis a falu- illetve a városrészen lakó falusi jogállásúak számát ismertetik. Állításomat a következőkkel támasztom alá:
A népesség struktúráját az 1870-es és az 1910-es népszámlálások adatai alapján ismertetjük. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért az adatokat táblázatba helyezzük.
A Székely Nemzeti Múzeum alapításának 125. évfordulója alkalmából megjelent, majd 2004-ben frissített CD-ROM kiadvány teljes digitális anyaga immár online is elérhető. A Boér Hunor és Toró Attila által szerkesztett és összeállított munka a legátfogóbb forrásmű az intézmény történetéről, gyűjteményi struktúrájáról és tudományos tevékenységéről.
