1875 nyarán magyar múzeumok, múzeum-egyesületek csak Pesten vannak (Magyar Nemzeti, lépcsőházában az Országos Iparművészeti csírájával), az Észak-Dunántúlon (Szombathely, Székesfehérvár, Győr, Sopron, Pozsony), az akkori ország tiszántúli, észak--déli tengelyében (Kassa, Nagykálló, Nagyvárad, Gyula, Temesvár), illetve Kolozsváron az Erdélyi Múzeum. A többi nem nyilvános, illetve ekkor válik csak azzá az esztergomi Keresztény Múzeum is. A szebeni két múzeum szász (Báró Bruckenthal, Erdélyi Természettudományi). A “vidékiek” közül erős tudományos tevékenysége, önálló publikációja Kolozsvárnak, Szombathelynek, Kassának, Temesvárnak, Nagyváradnak van, de utóbbi háromban még nem nyílt meg a múzeum. Szombathely kivételével ma egyik sem magyar, ahogy a pozsonyi sem. A gyulai intézmény városi múzeummá fejlődik vissza, ahogy a megyeközpont elköltözik, és csaknem végleg elsorvad, a nagykállói Nyíregyházára kerül, de hosszú évekig Pesten van beládázva az anyaga. Székesfehérváron a múzeum-egyesület jóval később tud nyilvános gyűjteményt nyitani, a győri nem önálló, hanem a bencés iskoláé. Kisebb, mára múzeummá fejlődött és magyarnak maradt gyűjtemények még Kiskunhalason, Jászberényben ismeretesek.