Székely Szabadság Napja

Az elmúlt évben, a Székely Szabadság Napján több mint harmincezren emlékeztünk meg a székely vértanúk áldozatáról, akik a nemzeti önrendelkezésért adták életüket. 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten végezték ki Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik a Makk-féle összeesküvés részeseiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.

Ma, 2013. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Nemzetgyűlések hagyományainak folytatásaként összegyűlt székelyek, valamint a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösségek képviselői kinyilvánítjuk: igényeljük Székelyföld területi autonómiáját!

Székelyföld területi autonómiája azt jelenti, hogy történelmi szülőföldjén a székely-magyar többségi kollektivitás joga és tényleges képessége saját felelősségére és saját érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően. Az autonóm régió az állam és a kollektivitás között elhelyezkedő választott testülettel rendelkezik, az önigazgatás hatásköreit gyakorolja, illetve államhatósági jogosítványokkal is bír.

Egy hónapja hirdettük meg, egy hónapja szervezzük a Székely Szabadság Napját. Március tizedikén várhatóan sokan leszünk. Civil szervezetek, pártok, kis közösségek jelezték, hogy velünk együtt lépnek fel Székelyföld területi autonómiájáért.

Hiszem, hogy mindenki azt akarja, amit a szervezők: hittel, méltósággal, és a közösséget összetartó erővel emlékezni és tüntetni. Hiszem, hogy mindenki megértette, ezen a napon csakis a szabadságról, a székely nép autonómiatörekvéséről lehet szó és nem pártok, szervezetek, vagy ideológia csoportok üzeneteiről. Egyetlen zászló, Székelyföld aranysávos kék lobogója, sok száz és ezer példányban fogja hirdetni, egységesek vagyunk, és egyetlen célért gyűltünk össze.

A Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díjjal tünteti ki Pál-Antal Sándor történészt, levéltárost a Magyar Tudományos Akadémia tagját. Pál-Antal Sándor a székelyek történelmének fáradhatatlan kutatója, aki a székely önkormányzás történetének számos, eddig ismeretlen elemét tárta fel levéltári kutatásai során. Erről írt könyve, a Székely Önkormányzat-történet a székelység kollektív, nemzeti önismeretének egyik legfontosabb jelenkori forrása. Hiánypótlóak a székely városok történetére vonatkozó kutatásai és publikáció is. Marosvásárhely, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Nyárádszereda történetéről ma nem lehet beszélni Pál-Antal Sándor munkáinak ismerete nélkül. Egész munkássága a székely közösségi tudat megerősödését, a székely önismeret elmélyülését és ez által a székelység autonómiatörekvését szolgálja.

Székelyföld területe egységes és feloszthatatlan!

A Székelyföldért Társaság - az Alaptörvény D. cikke alapján - határozottan felhívja az egységes magyar nemzet fennmaradásáért felelősséggel tartózó valamennyi civil és politikai szervezet figyelmét arra, hogy veszélybe került a történelmi Székelyföld területi egysége és a szülőföldjén jelentős többségben élő, őshonos székely-magyarság azon törekvése, hogy megmaradása és boldogulása érdekében kivívja Székelyföld területi önrendelkezését. A Székely Nemzeti Tanács népszavazásán Székelyföld 220.000 szavazópolgára mondott igent az autonómiára. Ezt egy demokratikus országban figyelmen kívül hagyni nem lehet. Ráadásul, a székely nép ezen jogos igényét nemzetközi dokumentumok és Románia uniós csatlakozáskor vállalt kötelezettségei is alátámasztják.

1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a Székely Vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.