Szerdától szombatig tart a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vendégjáték-sorozata a Tamási Áron Színházban. 14-én (szerdán) 10 és 18 órától, 15-én (csütörtökön) 12 és 19 órától Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című zenés kalandjátékát láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség a Nagyteremben, 16-án (pénteken) 19 órától, 17-én (szombaton) pedig 17 és 20 órától Székely Csaba Bányavakság című drámáját láthatják a érdeklődők az Új Stúdióban. Mindkét előadás rendezője sepsiszentgyörgyi származású, az előbbit Keresztes Attila, az utóbbit Sebestyén Aba állította színpadra.
2014. május 14.
A Pro Nobis Egyesület, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár és a Voilá TT rendezvényiroda szervezésében 2014. május 14-én, szerdán 19 órától a könyvtár Gábor Áron termében Dr. Lázár Alpár Sándor, a Cambridge-i Egyetem kolozsvári. május származású kutatója tart előadást Életadó alvás – Az alvás agytudományi megközelítése a génektől a magatartásig címmel.
Az előadás a „Tudás – Élmény – Tapasztalat" mottóval a könyvtár által kezdeményezett Háromszéki TÉT-estek sorozat része. A belépés ingyenes.
Az alvás életünk egyharmadát kitevő élettani állapot, amelynek mennyisége és minősége szorosan kapcsolódik nappali teljesítőképességünkhöz, hangulatunkhoz, illetve szervezetünk működéséhez.
Az M Studio Mozgásszínház a világhírű francia rendező, Yves Marc rendezésében készült Esetlenségünk krónikája című produkcióját 2014. május 13-án, kedden 13 órától lehet megtekinteni az Új Stúdióban. Az előadásra szervezett csoportok jelentkezését várják a 0729 016701 telefonszámon, helyet foglalni, jegyet váltani a városi szervezőirodában és a www.jegymester.ro oldalon lehet.
Az M Studio 2014. május 10-én, szombaton 19 órától Hattyúk c. előadását (rendező Szekrényes László) játssza az Új Stúdióban. Az előadásra érvényesek az Ábel-bérletek, helyfoglalás, jegyek a városi szervezőirodában, illetve a www.jegymester.ro oldalon.