A Székely Mikó Kollégium diákjainak A 13-ak emlékezete című műsorával és a Református Kollégium Refsonor kórusának közreműködésével emlékeznek idén Sepsiszentgyörgyön az aradi vértanúkra, kedden, 2015. október 6-án, 16 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti téren, az aradi vértanúk emlékére felállított kopjafáknál, ahol minden kedves érdeklődő egy szál virággal tiszteleghet a tizenhármak emléke előtt.
2015. október 3. / Sepsiszentgyörgy Európa Kulturális Fővárosa
A Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít rendezvénysorozat második kiadása, az i2021 kezdeményezés részeként, a Tein Teátroom felolvasószínházzal, a Pro Musica Kamarakórus koncertjével, a Mácsafej zenekar verses-zenei előadásával és a magyar népmese napjának ünneplésével zajlott szeptember 25., 27., illetve 29. és 30-án Sepsiszentgyörgy épülő főterén és a Tein Teázóban.
2015. október 1.
A Magyar Népmese Napján útjára indul a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsa által kezdeményezett megyei vetélkedő, amely háromszéki falusi környezetben élő és dolgozó non-formális csoportoknak, közösségeknek, civil szervezeteknek és alapítványoknak volt meghirdetve.