A Kovászna Megyei Művelődési Központ és a lendvai Magyar Nemzeti Művelődési Intézet nyílt pályázatot hirdet muravidéki és háromszéki fényképészeknek, illetve amatőr fotósoknak. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Művészeti Karaván – Muravidék és Háromszék a fotóművészet tükrében című nyertes pályázatának köszönhetően jött létre ez a kezdeményezés. Célja a két régió fotóművészeinek megszólításán túl a partner régióban való bemutatkozás lehetőségének biztosítása is.
A Civilek Háromszékért Szövetség - CIVEK - meghirdeti az Év Civil Szervezete díjat, amellyel a 2017-es év legsikeresebb civil programját bonyolító szervezetet jutalmazza. A kitüntetés célja a civil szervezeti munka széleskörű társadalmi elismerése és népszerűsítése. A díj átadására ünnepélyes keretek között kerül sor 2018. március 21-én, a benevezett programok bemutatásával.
2018. február 13-án farsangfarki felvonulást és mulatságot szervezett a sepsiszentgyörgyi Guzsalyas Alapítvány. Közreműködtek a Gyermekek Palotája, a Kónya Ádám Művelődési Ház és az égisze alatt működő Kincsek Néptáncegyüttes, a Lajtha László Alapítvány, a Százlábú és Százlábacskák Néptáncegyüttes, valamint a sepsiszentgyörgyi Vöröskereszt. Zenélt a Folker együttes és a Dezső fiúk.