Szakrális térélmény a csűrben: Daczó Enikő Liturgia című kiállítása nyílik Víz-Csűr Galériában

Egy kortárs kiállítás is lehet liturgikus? Erre a kérdésre keresi a választ Daczó Enikő sepsiszentgyörgyi képzőművész Liturgia című egyéni kiállítása, amely 2026. május 31-én, vasárnap 17 órakor nyílik meg az árkosi Víz-Csűr Galériában. Ha különleges hétvégi programokat keresel Sepsiszentgyörgyön és környékén, ez a tárlat felejthetetlen szellemi és érzéki élményt ígér.

A megnyitón Péterfi Ágnes unitárius lelkész gondolatai hangolják rá a közönséget az alkotásokra. Az esemény kurátora Rizmayer Péter képzőművész, a házigazda szerepét pedig Ferenczi Z. Sámuel tölti be.

Az anyag és a fény ritmusa: Egy kortárs kiállítás mint liturgia

Daczó Enikő a Víz-Csűr Galéria különleges terében olyan helyspecifikus installációt hoz létre, amely a tér érzéki és szellemi rétegeit egyszerre aktiválja. A mű az anyag, a fény és a tér kapcsolatán keresztül vizsgálja a jelenlét, az emlékezet és az átlényegülés kérdéseit. A munka nem egy hagyományos vallási narratívát kíván megjeleníteni, sokkal inkább egy olyan tapasztalatot teremt, amely a tiszta figyelemre, a jelenlétre és az érzékelésre épül.

A levegő mozgása, a fény játéka, a hangok rezgése és a néző saját teste együtt alakítják a tér ritmusát. Így minden egyes belépés egyszeri, megismételhetetlen és mélyen személyes tapasztalattá válik.

A kiállítás abból a gondolatból indul ki, hogy a liturgia nem feltétlenül csak egy zárt vallási szertartás lehet, hanem közösen megélt, érzéki és időhöz kötött tapasztalat is. Egy olyan állapot, amelyben a tér lelassítja a látogatót, megváltoztatja a figyelem belső ritmusát, és a hétköznapi anyagokat — mint a könyv, a fa, a levegő vagy a föld — szimbolikus, szinte szakrális jelentéssel ruházza fel.

Élő tér a természet és az építészet határán

Daczó Enikő munkáiban régóta központi szerepet kapnak a törékeny, gyakran efemer (múlandó) struktúrák, valamint azok a „lélegző” installációk, amelyek rendkívül érzékenyen reagálnak a környezeti hatásokra — a szélre, a fényre, a hangra vagy éppen az emberi jelenlétre. Az installációk nem lezárt, statikus formákként működnek, hanem folyamatosan változó rendszerekként, ahol az anyag, a tér és a test kölcsönösen alakítják egymást.

A művész gyakran dolgozik a természeti és az épített környezet határterületein, ahol maga a választott helyszín válik a művészet aktív elemévé. Az árkosi csűr ebben a kontextusban nem csupán egy egyszerű kiállítótér, hanem egy élő struktúra: emlékezetet hordozó szerkezet, amelyben a hangok, a mozgások és az anyagok sűrűsödnek össze egy nehezen megragadható tapasztalattá.

A Liturgia egy olyan térélményt kínál, amelyben a befogadó nem egyszerűen külső szemlélőként lát valamit, hanem áthalad rajta — és maga is a műalkotás részévé válik.