Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Csoma Tárlat: „Kelet-Európa” kiállítás megnyitója Kovásznán2025. április 10-én, csütörtökön 18:00 órakor kerül sor a kovásznai Kádár László Képtárban a Csoma Tárlat – „Kelet-Európa” című kiállításának megnyitójára, ahol a régió történelmi párhuzamai, kultúráinak találkozása és identitásának határai elevenednek meg a művészek alkotásain keresztül. A kiállítást megnyitja: dr. Kányádi Iréne művészettörténész

„A bölcs lelki nagysága a tettekre alapozza az igazi dicsőséget, nem az ingatag hírnévre.”
(Apáczai Csere János)

Apáczai szavai idén nemcsak idézetként szólnak hozzánk – hanem útmutatásként. A 2025-ös Csoma Tárlat ennek a szellemiségnek állít tükröt. Olyan térség kultúráját idézi meg, ahol a szellemi tett mindig túlmutat az egyénen: #Kelet-Európáét.

Kiállító művészek: Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Albert Levente, Bács Emese, Balajti Károly, Berei Brigitta, Biró Borbála, Bugyi István József, Burus Botond, Fazakas Barna, Fazakas Gyula, Fekete Zsolt, Finta Kincső, Forró Ágnes, Fuci Anita, Hompot Andrea, Jaeger Tibor, Kala Dávid, Kerekes Emőke, Kövér György, Lőrinczi Inez, M. Lovász Noémi, Miklossy Mária, Nagy Attila, Nagy Dalma, Pál Eszter-Evelin, Pető Hunor, Puskai Sarolta, Siklódi Fruzsina Erzsébet, Székely Géza, Szepessy Béla, Torkos Márk Erik, Toró Attila.

  • Kiállításmegnyitó: 2025. április 10., csütörtök, 18:00 óra
    Helyszín: Kovászna, Kádár László Képtár
  • Közreműködik: a Sicton együttes a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központból
  • Szervezők: Kovászna Megye Tanácsa, Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Város Önkormányzata, Kádár László Képtár, Kovásznai Művelődési Ház, Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület.
0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2025 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.