Özv. Cserey Jánosné úrhölgy a napokban egy igen érdekes kéziratot, egy a 17. század második felében készített magyar szakácskönyvet ajándékozott a Székely Nemzeti Múzeumnak, mely 394 féle módon sorolja el a régi magyar konyhaművészet titkait. Az almából ötféle ételt készítettek őseink, az árpakásából háromfélét. A bárányhúst tízféleképp tálalták föl, egész egyszerűen ecettel, hagymával, s az abárlás után három vagy négy vékony szelet szalonnát téve beléje; azután készítették úgy, hogy megfőzték, megabárolták, bort, ecetet, “tyúkmonyat” (tojást), borsot, sáfrányt, gyömbért, szerecsendió-virágot és tárkonyt tettek bele; csinálták kaszás lével, továbbá német módon pirítva lével s anélkül stb. A borjúhúst huszonegyféleképp készítették; tiszta borssal háromféleképp, édes lével úgy, hogy almát, hagymát apróra vágva megfőztek vele, s a levét föleresztették borral, ecettel, mézzel, s megfűszerezték borssal, sáfránnyal, gyömbérrel és szerecsendió virágjával; a borjúmájat rántva és lével készítették; a borjúfejet háromféleképp főzték meg; a pecsenyét úgy készítették, hogy zsájával vagy rozmarinnal megspékelték, és sütés közben untalan vagy vajjal, vagy szalonnával csepegtették, vagy pedig oly módon, melyet “magyar módnak” nevez a szakácskönyv, hogy megspékelték szalonnával, s gyengén borssal hintették meg; ezenkívül megfőzték a borjúhúst tárkonnyal, vagy vereshagymával, vagy spinattal -- borssal, sáfránnyal, gyömbérrel mindannyiszor erősen megfűszerezve, s írósvajat vagy szalonnát téve bele. A borsót ötféleképp készítették, s a csíkot kétféleképp. A cikóriasalátát négyféleképp készítették, éspedig lengyel lével, édes lével, tiszta borssal, stokfis módra, flander módra, káposztalében, tormával, sütve. A disznóhúst, főképp az orrát s az oldalát megfőzték káposztával, répával, borsóval, lencsével, feketelével; továbbá kaszáslével, gyömbérlével, mézes tormával; s a disznólábat elkészítették kocsonyának kétféleképp is, s azután lé nélkül; a húst elkészítették ecettel s hagymával -- borssal, gyömbérrel és sáfránnyal fűszerezve. A fejes káposztából kétféle salátát készítettek. A galambfit megfőzték tejföllel, vagy tiszta borssal, vagy mazsolalével, vagy pedig megsütötték. Volt hal zsidó módra, úgy, hogy apróra metélt vereshagymával főzték meg, s borssal, sáfránnyal, gyömbérrel, szerecsendió-virággal, fahajjal megfűszerezték. A kappant megsütötték, német módra készítették, rizskásával, vagy tiszta borssal, vagy törött lével, vagy laskával, vagy édes lével, vagy leány savjával, vagy deszpotlével főzték. A káposztás húsról azt mondja: “eszt az Magyaroknal senki sem tudgya jobban főszny, és mivel hogy igen köszönseges, nem szükséges irnya rolla”. A “gombolcz” vagy “szomorczok” vagy németül “knédel”-be tettek kenyérbelet, petrezselyemlevelet, vereshagymát, borsot, sáfrányt, tojást, majoránnát és meleg vajat. A ludat törött lével úgy készítették, hogy a máját petrezselyemgyökérrel s hagymával megfőzték, szitán általverték, s borsot, sáfrányt és gyömbért tettek bele. A lúdaprólék készítéséről ezt mondja: “Az lud aprolekyat avagy eő magát főszd megh feldarabolva, szed(d) le az Leueről az syrt és az Leuből kiszedve az hust, főszd meg az Köles kását benne jó syrosan, borss: saff: gyömb: bele, feladva trágyázd megh az Leszett syrral és ragd fellyül az husra.” Volt mazsolalé, madárlé, mondolalé. Az olasz káposztát is ismerték, s többféleképp csinálták; egyik volt “spanyol módra”. A sörből, mint a borból, levest készítettek tojással, borssal, gyömbérrel, sáfránnyal, vajjal s mézzel. Galuskát vagy “szömörcsököt” készítettek kappan-, bárány- és borjúhúsból, éspedig hatféleképp. A szarvas- és őzhúst hatféleképp csinálták meg. A tehénhúst feladták káposztával, tiszta borssal vagy tejföllel, megfőzve vagy pecsenyének megsütve jó levesen forralt musttal és törött tormával, mely “igy igen jó szüretkor” -- mondja szakácskönyvünk. Tejes étket nyolcfélét sorol fel. A csirkét, vagyis “tikfiat” sóban főzve, egressel, petrezselyemgyökérrel, “lemonyával” (limonade) és megsütve készítették. Tojásból készítettek háromféle levest, azután tortát, rántottát lével és anélkül. -- A könyv végén a borkészítésről van szó, “mivel az ital, az mint az Deakok szoktak mondany Vehiculum cibi est, szüksegh, hogy szoluan az etekről, valamit az borrol is Iryunk”.

(Hogy étkeztek őseink kétszáz évvel ezelőtt? Nagy Géza ismertetője az Emília-kódexről, amely az 1944--45-ös menekítéskor tűnt el; Nemere, 1883/44)