|

|
Őzlábú nép.
A székelyt a lábáról lehet megismerni. Hosszú, egyenes, izmos a
lába; a combja csak egy kicsit vastagabb a felsőkarjánál. Ez a nép
csupa elbocsátott testőrből áll. Egy rejtélyes herceg udvarából
kerültek a hegyekbe. A nevük is azt jelenti, hogy a herceg népe.
Ki volt ez a herceg? A nép ma Attila
ágyasháza körül keresi. Mikor a hun rokonság tudós legendája eljutott
közéjük, olyan természetesen fogadták, mintha egy régi emléket húznának
ki a tokjából.
(...) Mindig az ellenzéken álltak,
s Tisza Kálmántól Tisza Istvánig szenvedélyesen gyűjtötték a fejükre
a kormány haragját.
Vajda,
fejedelem, rabonbán, földesúr mind a székelyt vadította. Pedig a
vére amúgyis könnyen szikrát vet. Érthetetlen módon eszeveszettül
ragaszkodott az ősi szabadsághoz (én ugyan értem ezt, csak azok
nem értették, akik el akarták venni), s Makkai László számítása
szerint háromszáz év alatt tizenegyszer horkant föl a pányvák közt.
Mindannyiszor a vérében omlott össze. A székelynek is megvolt a
törökje, s fájdalom, sokszor maga a fejedelem volt az. (...)
Báthory István
vajda állítólag azt beszélte, hogy “jobb lenne, ha a Székelyföldön
büdös dögök hevernének, mint hogy székelyek lakjanak, kikből semmi
haszon sincsen”. Mondta-e, nem-e, nem fontos. A székely él, s a
Báthory-család kihalt.
(Cs. Szabó László, in: Magyar
csillag, 1941)
|