A tíz kérdés útja

Németh László 1935-ben végigutazza Romániát. Azt lát, amit keres, pusztuló, kiúttalan magyarságot. Sepsiszentgyörgyön, a meglátogatott városok legszomorúbbikában, amint írja, testet ölt a tehetetlenség. Ujjal mutatja, kitől állt meg a légy a falon: túlméretezett, székelymázas tornyú múzeumot lát, elõtte évtizedes bozót, bent a világ iránti teljes közöny. Íme, itt alszik Csipkerózsa.

1935-ben a Székely Nemzeti Múzeum az erdélyi magyar tudomány központja volt. Állandó előadóestek, a Székelyföldet járó, elitnek utódot nevelő expedíciók, kisebbségi magyar műemlékmentés, néprajzkutatás a Szilágyságtól a Dnyeszterig, levelezés Londontól Königsbergig, román--magyar államközi egyezmény ösztöndíjakat adó tanalapért, elsőnek elindított magyar állandó skanzen. A kertben hat éve ültették a rendezett rózsaágyásokat, a sétány mentén piros liliomok, a mázas cserép a tornyon pécsi Zsolnay típusú. Annak a világnak az üzenete, amerre Németh László siratta az elveszett déli, nem-német orientációt. Odabent ennek legnagyobb lecsapódása: az első magyar bibliafordítás zsoltárai.

Németh László tévedett. A Múzeum nem akkor volt Csipkerózsa. 1952-ben, egy évvel Sztálin halála előtt szúrta meg a végzetes orsó, a sors. 1956 előestéjéig még védekezett, utána elborította a kelet-európai történelem. Az orsó forgásánál nincs magasabb hatalom, csak maga a mozdulatlan tengely, az Egy. Boldog aki szerencsés volt legalább megpillantani.

Isten hozta Önöket Csipkerózsa kastélyába. Egy történetet sokfelől lehet nézni. A Székely Nemzeti Múzeum egyik olyan kivételes pontja a Kárpát-medencének, ahonnan látni is lehet. Kérem, kövessenek.