2017. október 19. és 24. között négy településen, Munkácson, Nagydobronyban, Mezőkaszonyban, és Karácsfalván kerül bemutatásra a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás, amelyet minden esetben közönségtalálkozó követ.
Az Osonó már három éve jár rendszeresen Kárpátaljára, hiszen a társulat missziójához hozzátartozik a szórványban, illetve a más országokban élő magyar közösségek felkeresése. A Bethlen Gábor Alapítvány támogatásával, a fiatalok személyes történetein alapuló dokumentarista előadás bemutatásán túl, a társulat két tagja - Fazakas Misi és Mucha Oszkár – műhelyfoglalkozásokat is fog tartani a kárpátaljai fiatalok számára. A turné célja, hogy a színházi élmény és a dramatikus módszerekre alapuló személyiségfejlesztő képzések kapcsán a két térség magyar fiataljai és közössége közötti összetartozást és kapcsolódást erősítse. Az Osonó előadása és képzései a közép-kelet-európai térséget jellemző nehézségeket közelítik meg, és párbeszédet kezdeményeznek róluk a kulturális szempontból ingerszegény kárpátaljai környezetben.
A dokumentarista előadás kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei képezik, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat a már 500 alkalommal bemutatott előadásban.
Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika, Bene Ervin, László Fruzsina, Fazakas Hunor
Technikus: Pászka Gáspár
Rendező: Fazakas Misi
A turné részletes programja:
2017. Október 20, 12:20 óra: Munkács, Szent István Líceum
2017. Október 22, 15 óra: Nagydobrony, Nagydobronyi Középiskola
2017. Október 23, 18 óra: Mezőkaszony, Kultúrház
2017. Október 24, 19:15 óra: Karácsfalva, Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum