A társulat augusztus 10. és 15. között szervezi meg az immár hagyományossá vált Nemzetközi Drámatábort, amelybe 14 év fölötti fiatalokat vár egy szakmai, illetve egy személyiségfejlesztő- önismereti csoportba. A helyszín egy Sepsiszentgyörgy-környéki falu lesz. A tábor résztvevőinek mindössze az utazásukat, illetve egy 30 lejes (megközelítőleg 7 euró) szervezési költséget kell fedezniük. Az étkezés tarisznyából történik.
A színház-szakmai csoportot Mucha Oszkár, az Osonó Színházműhely színésze, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának színészmesterség tanára vezeti, míg a személyiségfejlesztő- önismereti csoport tagjai az Osonó társulatvezető-rendezőjével, Fazakas Misi színész-drámatanárral dolgoznak. A napi program hangsúlyos részét a műhelyfoglalkozások alkotják, amelyek közül két gyakorlati (délelőtt, délután) és egy elméleti (esti beszélgetések, vetítések) jellegű. A nap közös reggeli tornával és napindítóval kezdődik, az étkezések szintén közösen zajlanak. A tábor egy intenzív együttlét, egész napot kitöltő foglalkozásokkal és hét óra alvással.
A helyek korlátozott száma miatt szükséges egy jelentkezési lap kitöltése és elküldése július 25-ig, a címre. A jelentkezési lap a társulat honlapjának (osono.ro) Letölthető anyagok menüpontjában található: https://www.osono.ro/letoeltheto-anyagok . A táborban kizárólag azok a jelentkezők vehetnek részt, akik a tábor teljes ideje alatt részt tudnak venni a foglalkozásokon.
Az Erdély TV-nek a 2014-es táborról készített összeállítását ITT lehet megtekinteni:
A 2016-ban megtartott tábor résztvevőivel készült pár perces interjúsorozata ITT tekinthető meg:
A 2012-ben megtartott tábor 11 perces videó-összefoglalója ITT tekinthető meg:
A 2011-ben megtartott tábor 3 perces videó-összefoglalója ITT tekinthető meg: