Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

Évadzáró mérleg az Osonó SzínházműhelynélA 2021-22-es évadban, az önfenntartó társulatként működő Osonó 209 kulturális- oktatási- szociális eseményt hozott létre 3 országban közel 4.500 résztvevő számára. A társulat 42 előadást illetve azokat követően 41 interaktív közönségtalálkozót tartott, 114 műhelyfoglalkozást, 5 tábort és számos képzést szervezett fiataloknak és felnőtteknek. Fontos díjban is részesült az Osonó, hiszen Közép-Európa legnagyobb szemléjén, a Kaposváron megrendezett XX. Jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztiválon, versfilm kategóriában a Magamban bíztam kísérleti versfilm második díjban részesült.

Három év kihagyás után, tavasszal bemutatót tartott a társulat. A Nem vagyok, csak mások látnak című előadásban Mucha Oszkár szólaltatja meg József Attila szövegeit. A Fazakas Misi által rendezett produkció eddig 3 országban került bemutatásra úgy tantermi előadásként vagy rendhagyó irodalomóraként, mint stúdiószínházi körülmények között. A személyes hangvételű előadás sikerére való tekintettel a jövő évadban több turnéra kerül sor és számos iskolában lesz bemutatva.

A Fazakas Misi által rendezett és tizenegy éve bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás túl van az 590. bemutatáson. A produkciót tavasszal Budapesten újította fel a társulat és nagy sikerrel mutatta be a Katona József Színházban, majd a Román Kulturális Alap támogatásával egy többállomásos romániai turnéra került sor. A fiatalok történeteit feldolgozó előadásra a jövő évadban egy magyarországi turnésorozat illetve egy budapesti 600. ünnepi előadás vár.

Ebben az évadban is folytatódott a jó együttműködés a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával. Az intézménnyel több közös projektje van az Osonónak. Immár kilenc éve kerül megszervezésre a csoportvezetők és pedagógusok színházi nevelés képzése, amely a társulat két tagja, Fazakas Misi és Mucha Oszkár, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezetésével egy több állomásos műhelyfoglalkozás sorozatra épül. A projekt, új résztvevők bevonásával a következő évadban is folytatódni fog.

Szintén folytatódott a több mint két évtizedre visszatekintő sikeres együttműködés a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceummal is, amelynek drámatagozatos diákjai több oktatási projektben és szakmai táborokban vettek részt annak köszönhetően, hogy a Színházműhely Regisztrált Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítéssel rendelkezik.

Az évad első felében került sor a Vajdasági Magyar Művelődési Szervezettel közösen létrehozott programokra, a hétvégi pedagógus- és csoportvezetői képzésekre. Az együttműködés sikerességét az is bizonyítja, hogy a Szervezettel közösen egy Erasmus+ programot hozott létre az Osonó, amely a napokban indul útjára.

Az önfenntartó, független társulat munkája nyáron sem szünetel, hiszen több képzés és tábor is tervben van: június 10-12. között a Gyulafehérvári Caritas szervezésében pedagógusképzésre kerül sor majd június 13-18. között Sepsikőröspatakon egy nagyszabású Erasmus+ programot és tábort hoz létre a társulat. Június 27- július 1. között a szombathelyi drámatáborra, július 24-28. között Sepsikőröspatakon a román és magyar fiatalok számára megrendezett Interetnikai Drámatáborra, ezzel párhuzamosan egy kimondottan Színházi táborra, végül augusztus 23-27. között a pedagógusok és csoportvezetők számára létrehozott Színjátékos Drámatáborra kerül sor.

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.