2017. február 28 - március 8. | Helyszín: Budapest
Február 28. és március 8. között több alkalommal kerül bemutatásra az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című, többszörösen díjazott előadás magyarországi adaptációja. A Fazakas Misi által rendezett dokumentarista produkciót eddig 457. alkalommal mutatta be a társulat, amely az elmúlt időszakban, budapesti csapattagok bevonásával az előadás magyarországi adaptációján dolgozott. Legelőször a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium diákjai tekinthetik meg az előadást, amelyet minden esetben az Osonóra jellemző moderált interaktív beszélgetés követ.
A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány által támogatott Osonó Színházműhely előadásának kiinduló pontját a fiatalok személyes történetei, illetve az azokból született szövegkönyv képezi, így a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok helyzetét és történeteit járja körbe a társulat, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat. A magyarországi adaptáció elkészítésében az Osonó produkciós partnere a budapesti Bakelit Multi Art Center volt.
Szereplők: Mucha Oszkár, Mihácsi Veronika/ Kőhalmi Kamilla, Nagy Zsombor/ Müller Bence, Anna Bella Garamszegi/ Virginia Alexandra, Sándor Gergő/ Kozma Zsófi. Technikus: Pászka Gáspár.
A esti előadások programja:
Március 4., szombat, 19 óra: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (Villányi út 27, 1114)
Március 5., vasárnap, 19 óra: Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (Villányi út 27, 1114)
Március 7., kedd, 19 óra: Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium (Szabó Ilonka u. 2, 1015)
Március 8., szerda, 19 óra: Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium (Szabó Ilonka u. 2, 1015)