Tavaly októberben a képviselőház megszavazta azt a jogszabálytervezetet, amely szerint 2025 a „Gyermekek éve” lesz. A Háromszék Táncszínház is csatlakozik az országos projekthez, melynek célja a gyermekek harmonikus fejlődésének elősegítése, jogainak védelme, az oktatáshoz, a kulturális, sport- és szabadidős tevékenységekhez való hozzáférésük biztosítása.

Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
Friedrich Dürrenmatt Angyal szállt le Babilonba című darabjának bemutatójára készül a Tamási Áron Színház társulata, a Bocsárdi László által rendezett előadást február 8-án és 9-én este 7 órától mutatják be a színház nagytermében, színpadra épített nézőtér előtt. A darab éles hangú társadalomkritika, mely a komédia és groteszk határmezsgyéjén bontakozik ki. A bemutató előadások után február 11-én és 12-én lesz műsoron a produkció, jegyek kaphatóak a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában és a Biletmaster.ro honlapon.
2025. február 8-án, szombaton 10:30-12:00 óra között Elengedéseink önleltáros nyitott csoport az unitárius egyház melléképületben.
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben szombatonként felnőtteknek tartanak segítő csoportokat. Az Elengedéseink hetente megtartott önleltáros nyitott csoport a különböző életszakaszokban megélt veszteségek, valamint a napi tudatos elengedés és beengedés témáit feszegeti.
2025. február 7-én, pénteken 19:00 órakor a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben nyitják meg a marosvásárhelyi B5 Stúdió 2024-es nemzetközi rezidensprogramjának kiállítását.
Kiállító művészek: Cătălina Nistor, Kuki Norbert, Isabel Val Sánchez, Láng Orsolya
Kurátorok: Kispál Attila, Kispál Ágnes-Evelin (MAGMA), Angel Judit, Ungvári-Zrínyi Kata, Bartha József
A Tamási Áron Színház előterében 2025. február 10-én, hétfőn 18 órától a Házasság Hete ünnepélyes megnyitására és a Szerelem az évek tükrében című fotókiállítás megnyitójára kerül sor.
2025. február 6-án, csütörtökön 18 órától a Székely Nemzeti Múzeumban bemutatják Garda Dezső: Székelyföld az 1918. év végi román hódítástól az Országos Magyar Párt megalakulásának időszakáig – Impériumváltás Gyergyóban című kötetét.
A szerzővel Boér Hunor könyvtáros, muzeológus beszélget.
Az eloadások helyszíne a Cimborák Bábszínház stúdióterme (Sepsiszentgyörgy, Szabadásg tér 1. szám).
A jegyek előfoglalását, szervezett csoportok bejelentkezését a 0754-409-940-es telefonszámra várják Szabó Emesénél.
A helyek száma korlátozott! Jegyeket váltani a helyszínen lehet, az előadás előtt fél órával.
Egy jegy ára: 10 lej.
További részletek a www.facebook.com/Cimborak oldalon olvashatók.
A Cimborák Bábszínház a műsorváltoztatás jogát fenntartja!
Jegyek a Központi Jegyirodában kaphatóak. Az iroda nyitvatartási rendje hétfőn és szerdán 8-16 óra között, kedden és csütörtökön 8-18 óra között, pénteken 8-15 óra között, valamint előadásnapokon egy órával a kezdési időpont előtt.
Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1.
Telefonszám: 0267/312-104.
Ebben a hónapban több szervezett előadás keretében várja a gyerekeket Lúdas Matyi, vendégjátékkal érkezik az Udvartér Színház, és teljes gőzzel zajlik a Háromszék Táncszínház áprilisban bemutatandó, új néptánc-színházi produkciójának próbafolyamata is.

Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
2025. február 1-én, szombaton 10:30-12:00 óra között Elengedéseink önleltáros nyitott csoport az unitárius egyház melléképületben.
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben szombatonként felnőtteknek tartanak segítő csoportokat. Az Elengedéseink hetente megtartott önleltáros nyitott csoport a különböző életszakaszokban megélt veszteségek, valamint a napi tudatos elengedés és beengedés témáit feszegeti.
Az új év változást hozott a szentgyörgyi táncházmozgalomban. 2025. január 31-től új helyszínen várják a néptánckedvelő közösséget: ezentúl a Bábel Kiskultúr (Csíki u. 21.) ad otthont a havonta megszervezett táncházaknak.
A táncház keretében kezdő szintű tánctanítással várják a résztvevőket, ebben a félévben a bodonkúti táncokkal ismerkedhetünk.

Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
2025. január 25-én, szombaton 10:30-12:00 óra között Elengedéseink önleltáros nyitott csoport az unitárius egyház melléképületben.
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben szombatonként felnőtteknek tartanak segítő csoportokat. Az Elengedéseink hetente megtartott önleltáros nyitott csoport a különböző életszakaszokban megélt veszteségek, valamint a napi tudatos elengedés és beengedés témáit feszegeti.

Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
A magyar kultúra napján, 2025. január 22-én, szerdán 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum méltó módon emlékezik meg Gyárfás Jenő (1857–1925) halálának századik évfordulójáról. Az ünnepélyes megnyitón a múzeum időszakos kiállítóterében nyílik meg az életművét felidéző tárlat.
2025. január 18-án, szombaton 10:30-12:00 óra között Elengedéseink önleltáros nyitott csoport az unitárius egyház melléképületben.
A sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségben szombatonként felnőtteknek tartanak segítő csoportokat. Az Elengedéseink hetente megtartott önleltáros nyitott csoport a különböző életszakaszokban megélt veszteségek, valamint a napi tudatos elengedés és beengedés témáit feszegeti.
A Kónya Ádám Művelődési Ház idén is két nagyszabású koncerttel kedveskedik a sepsiszentgyörgyi közönségnek a Magyar Kultúra Napja alkalmából. 2025. január 23-án a világhírű Pannon Cigányzenekar ad lélekemelő koncertet a Tamási Áron Színház nagytermében, míg január 17-én ugyanitt a közkedvelt Rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar lép színpadra.
A 2025-ös év első hónapjában a gyerekeké lesz a főszerep. A Háromszék Táncszínház szervezett előadások keretében szórakoztatja legkisebb nézőit Lúdas Matyi, vendégjátékokkal érkezik a Bekecs Táncszínház, a társulat zenekara pedig három helyszínen is hangszerbemutatókat tart, és természetesen a magyar kultúra napját is megünnepelik.