Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa az önkormányzat Nagycsaládos programjának kibővítéséről döntött, melynek értelmében azok a családok is igényelhetik a gyerekek számára az eszközöket, ahol az egyik szülő pedagógus és már részesült önkormányzati támogatásban. A támogatás az online oktatás ideje alatt igényelhető.
A sepsiszentgyörgyi színház fennállásának elmúlt hét évtizede alatt aligha volt bizonytalanabb év, mint a most záruló 2020-as, melynek utolsó estéjén az elmúlt évek egyik legfontosabb előadásának felvételét kínáljuk megtekintésre a közönségünknek. Molière A fösvény című komédiáját Bocsárdi László rendezésében mutatta be a Tamási Áron Színház társulata 2012 szilveszterén, utána pedig még évekig nagy sikerrel játszottuk az előadást nemcsak itthon, hanem más hazai és magyarországi színpadokon egyaránt.
A Székely Nemzeti Tanács által indított, a nemzeti régiók védelmét szolgáló európai polgári kezdeményezés támogatására karácsonyra immár hat országban teljesült a területi kritérium is, hiszen Magyarország, Románia, Szlovákia, Horvátország és Litvánia után Svédországban is összegyűlt a minimális aláírási szám. Köszönet érte mindazoknak a szervezeteknek és magán személyeknek, akik valamilyen formában támogatták, népszerűsítették a kezdeményezést.
Pénztár nyitvatartás és telefonos helyfoglalás 15-21 óra között, tel.: 0787526102
Sepsiszentgyörgy, Kőrösi Csoma Sándor u. 10. sz.
www.arta.cityplex.ro
