Drága barátaink!
A Székely Nemzeti Tanács nevében megköszönöm, hogy március 10-én mellettünk voltatok, és egyértelművé tettétek, hogy amennyiben a hatalom tovább is fenyeget bennünket, vagy erőszakot akar tenni a közösségünkön, ti nem fogtok magunkra hagyni. A Marosvásárhelyi Postaréten összegyűlt székelyek, és Európa, valamint Észak-Amerika nagyvárosaiban velük szolidaritást vállaló székelyek, magyarok meg tudtuk közösen mutatni, hogy népünknek van ereje nemet mondani, ha Románia kormánya fel akarja számolni létezésének maradék intézményi kereteit, és továbbra is elutasítja a demokráciához oly nélkülözhetetlen párbeszédet a székelység képviselőivel. A kormányhoz benyújtott beadványunkban ismételten párbeszédet, tárgyalást kértünk. Válaszként Traian Basescu államfő bejelentette, hogy a régiósítás során szét kell választani Kovászna és Hargita megyét! Mintha csak két, kiskorú árva testvérről rendelkezne a Ceausescu rendszer gyámhatósága!