„SZÉKELY SZABADSÁGUNKÉRT!"
2013. március 14-16.
Ma, 2013. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, a Székely Nemzetgyűlések hagyományainak folytatásaként összegyűlt székelyek, valamint a velük szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösségek képviselői kinyilvánítjuk: igényeljük Székelyföld területi autonómiáját!
Székelyföld területi autonómiája azt jelenti, hogy történelmi szülőföldjén a székely-magyar többségi kollektivitás joga és tényleges képessége saját felelősségére és saját érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően. Az autonóm régió az állam és a kollektivitás között elhelyezkedő választott testülettel rendelkezik, az önigazgatás hatásköreit gyakorolja, illetve államhatósági jogosítványokkal is bír.
2013. március 12.
A Képzőművészek Szövetségének sepsiszentgyörgyi fiókja szervezésében március 12.-én, kedden, 18 órától, a Lábas Ház emeleti kiállítótermében megnyílik Sánta Csaba és Kuti Botond marosvásárhelyi képzőművészek Szobrászat és Festészet című kiállítása. A kiállítást megnyitja Ütő Gusztáv és Vargha Mihály. A kiállítás megtekinthető március 29-ig.
Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Marosvásárhely, 2013. március 10., vasárnap (MTI) - Székelyföldnek autonómiát követelő petíciót adtak át a vasárnapi marosvásárhelyi tüntetés szónokai - Tőkés László, Izsák Balázs, Bíró Zsolt és Sánta Imre - a román kormány helyi képviselőjének.
A tüntetők az „Autonómiát!”, „Székelyföld”, „Itthon vagyunk!" jelszavakat harsogva, fáklyák és gyertyák fényénél tették meg a székely vértanúk emlékművétől a Főtérig vezető másfél-két kilométeres utat.
A szervezők 30 ezer főre becsülték a tüntetők számát. A demonstrációt a Székely Nemzeti Tanács szervezte, társszervező volt az Erdélyi Magyar Nemzeti tanács, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt. Ez utóbbi kettő a legnagyobb romániai magyar erő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) riválisa. Az RMDSZ tartózkodott a marosvásárhelyi tüntetés támogatásától.
A Székely Nemzeti Tanács felhívására 2013. március 10-én, vasárnap délután, Marosvásárhelyen, a Postaréten gyülekeznek a székelyföldi magyarok, hogy emlékezzenek a Habsburg monarchia által 1854-ben kivégzett Székely Vértanúkra, akik a Székely Nép szabadságáért szerveztek felkelést. A 159 évvel ezelőtti megtorlás a székely nép szabadságának vérbe fojtására irányult. A most vasárnapi megemlékezések arról is szólnak, hogy sem a kisebbségben élő európai népekről, sem Székelyföld magyar-ajkú lakosságáról soha többé ne lehessen részvétele nélkül és akarata ellenére dönteni. Ez utóbbi egyetlen lehetséges eszköze Székelyföld területi autonómiájának kivívása. A Romániában a közeljövőben tervezett közigazgatási „reform" súlyos fenyegetést jelent a székelyföldön élő, őshonos, magyar közösséget megillető kollektív, önigazgatási jogokra, ami ellen fel kell emelnünk a szavunkat.
![]()
© 2002 – 2026 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!
Kövess minket:
Webdesign, webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO