Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

banyavaksag12017. május 10. | Helyszín: Andrei Mureșanu Színház


Május 10-én, szerda este 7 órakor kerül sor az évad utolsó Bányavakság előadására, Sepsiszentgyörgyön. Az Osonó Színházműhely és az Andrei Mureșanu Színház koprodukcióját Catinca Drăgănescu állította színpadra, a rendező munkatársa Fazakas Misi volt. Az előadást az Andrei Mureșanu Színház Arta termében tekinthetik meg az érdeklődők.

 

 banyavaksag2  banyavaksag2  banyavaksag2
 banyavaksag2   

 

Székely Csaba trilógiájának második része, aAndrei Mureșanu Színház egy keserű komédia a székelyföldi település, a név nélküli falu közösségének vakságáról. A szereplők a szétesés utolsó lépcsőfokán léteznek, ahol már az emberek elveszítik az identitásukat és emberségüket. Ezek a szereplők nem egy betegség miatt vakultak meg, hanem a szegénység, a torz ambíciók és titkok miatt. A túlélésért való küzdelem működteti őket, ezért úgy élnek, mint valami vakok: úgy szavaznak, mint a vakok, úgy tesznek, mintha nem látnák a nővér fájdalmát vagy a lány eltévelyedését, ahogy azt az ürességet sem, amit a fakitermelő maffia hagyott maga után. Megvakította őket az interetnikus vakság, és nem látják, hogy apránként elhal, felszámolódik az egész falu.


A koprodukciót nagy sikerrel mutatta be a csapat tavaly szeptemberben a székelyudvarhelyi 8. dráMA kortárs színházi találkozón, a magyar dráma napján, illetve idén januárban Csíkszeredában, a magyar kultúra napján.


Rendező: Catinca Drăgănescu. Társrendező: Fazakas Misi. Szereplők: Virgil Aioanei, Elena Popa, Sebastian Marina, Claudia Ardelean, Ion Fiscuteanu JR., Mucha Oszkár, Morár Ervin, Fekete Kata, Hegyi Kincső, Péter Izolda. Zenész: Csibi Szabolcs. Díszlettervező: Wegroszta László. Koreográfus: Ivácson László.

Az előadás időtartama: 1 óra 30 perc


Jegyek a sepsiszentgyörgyi Városi Kulturális Szervezőirodában vásárolhatók. Az Osonó Színházműhely főtámogatója a magyarországi Tiszta Formák Alapítvány.

0
0
0
s2smodern

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.