A Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional támogatásával egy komplex színháznevelési projektet hozott létre az Osonó. Március és április folyamán két táborban vehetett részt az a 37 középiskolás fiatal, akik „a színház csak ürügy” gondolatiságra felépített színházi gyakorlatok és drámapedagógiai játékok által személyiségfejlesztő és önismereti műhelyfoglalkozásokon vett részt a társulat két tagja, Fazakas Misi rendező és drámatanár valamint Mucha Oszkár színész- drámatanár vezetésével.
A színháznevelési gyakorlatok, játékok és a beszélgetések során sok szó esett a fiatalokat érintő társadalmi és szociális problémákról, mint a jövőkép-nélküliség, a családon belüli erőszak, a magány, az egyre nagyobb szakadék a szülők és felnőttek között, a kommunikációs és párkapcsolati nehézségek, a másság felvállalása és a társadalomnak való megfelelés, valamint a személyes félelmekről és traumákról is. A középiskolás fiatalok megosztották a saját, személyes történeteiket, amelyek feldolgozásra kerültek nemcsak a foglalkozásokon, hanem a társulat által létrehozott fórumszínházi projektbe is, amelynek munkacíme: #Tükör.
Az így létrejövő dokumentarista színházi eseményt május 13- június 11. időszakban 11 romániai településen (Sepsiszentgyörgy, Arad, Temesvár, Nagyvárad, Nagyszeben, Kolozsvár, Brassó, Jászvásár, Galați, Brăila és Bukarest) fogja bemutatni a csapat. Mivel színházi- nevelési programról van szó, ezért az Osonóval partnerséget kötött, a fent említett városok középiskoláinak diákjai láthatják az előadást, majd a projekt részeként részt vehetnek az azt feldolgozó interaktív beszélgetésen és színházpedagógiai műhelyfoglalkozáson.
A Román Nemzeti Kulturális Alap/Administraţia Fondului Cultural Naţional fontosnak tartja leszögezni, hogy az általa támogatott projektek nem tükrözik szükségszerűen az álláspontjukat, és nem vállalják a felelősséget a projekt tartalmáért, illetve azért ahogyan a projekt eredményei felhasználásra kerülnek. A program tartalmáért és hatékonyságáért az osonó Színházműhelyt terheli minden felelősség.