A modern nemzet három olyan alkotóelem történelmi fúziója és funkcionális viszonya, amelyek a 18. század végéig nincsenek viszonyban: a “nemzetiség”, a “társadalom” (a szuverén közösség) és a “politikai lojalitás” (Szűcs Jenő); megnyilvánulásában nagy, politikai intenciójú közösség, amely bizonyos terület birtokosa vagy arra tart igényt (politikailag megszervezett haza), és amelynek összetartó nemzettudata a közösség nagyobb részére, esetleg egészére jellemző -- fel szokás még sorolni a történelmi szolidaritást, a nyelv egységét, a gazdasági életképességet stb. (Bibó István). A modern, polgári nemzet Bibó szerint a nyugati szabadságprogram eredménye, az első olyan történelmi formáció, amely az egyetemes emberi jogok kérdését felvethette, egységes libertévé szublimálva az addig a “szabadság kis köreiben” megnyilvánuló szabadsággondolatot. A modern nemzet “társadalmi” előzménye a korporatív rendi nemzet (mint a székely nemzet is), vagyis a rendiségre jellemző politikai társadalom (nemesség, egyháziak, egyéb, különböző, akár területi-etnikai szempontok alapján szerveződő kiváltságos kategóriák). Az ún. nemzeti intézményeket már a modern nemzet igényei hívják életre, így a nemzeti múzeumokat is -- nemzeti kultúráról sem beszélhetünk a polgári nemzet születését megelőzően.