Gábor Áron és ágyúi a háromszéki szabadságharc jelképei. Huszárkodni elég a forró fej, győztes háborúhoz fegyverek kellenek. 1848-ban egy bécsi ágyút már tömör csonkakúpnak öntöttek, utána fúrták ki precíziós fúrókkal. Gábor Áron, akinek az osztrák hadseregben magyarként nem járt karrier, hazahozta a jegyzeteit, harangot öntött a sepsiszentgyörgyi Várgödrében, ismerte a környék hámorait, és tudott cselekedni, mikor döntésre került a sor: megadás vagy önvédelem. De fúró az nem volt. Ezért öntötték lyukasra az ágyúcsöveket. Kézdivásárhelyen kívül csak Nagyváradon volt magyar ágyúgyár, s a néhány első, bodvaji, sepsiszentgyörgyi ágyún kívül is csak Nagybánya mellett és Balánbányán öntöttek néhány további csövet, azokról sem ismert, eljutottak-e a tűzkeresztségig.

A hegyek ként, szenet, salétromot adtak puskapornak, a gyutacs receptjét Roediger Rudolf hadmérnök tanulta Grazban, az, aki a brassói Cenk szerpentinjeit is építette. Az első ágyúk bölcsője a magyarhermányi Bodvaj volt, cseh--morva, német munkásai egy emberként álltak a forradalom mellé. Ma a fényképen restaurált állapotában látható kohó, az egyedüli megmaradt hámorépület romosabb, mint valaha, és a temetőben lassan egyetlen kőkereszt felirata sem olvasható.