1848--49 terme több mint történeti kiállítás, magáról az intézményről szól. 1848 késő őszén Háromszék és az ide visszaszorult székelyföldi nemzeti erők megfordították a forradalom és szabadságharc sorsát, és ezt Kossuth sohasem felejtette el. Ezért küldi a Cserey-múzeumnak címzett ajándékot az egész székelységnek. A mostani állandó kiállításnak is komoly előzményei vannak.

Balra az első tárlóban a pipa a Széchenyié volt, és ő Deák Ferencnek ajándékozta: a forradalom nem 1848-ban kezdődött, és nem 1849-ben ért véget. A magyar polgári átalakulás 19. századi nagy felvonása a legnagyobb magyar reformkorával kezdődött, és a haza bölcse által megteremtett kiegyezés szilárdította meg a vívmányait. Ha mégoly felemásan is, ez utóbbi tette lehetővé a boldog békeidőket, amikor ez a város is született, a negyvennyolcasok gyermekeinek-unokáinak munkájával.

A terem végében az egyetlen előkerült Gábor Áron-ágyú másolata áll -- az eredeti, Kézdivásárhely tulajdona, ma a bukaresti Nemzeti Múzeumban található. Balról Bem botja és az Erdély felszabadításáért kapott érdemrendjéről készített képeslap, jobbról a tábori sajtó, amelyet Kézdivásárhelynek hagyott. Körülöttük a szabadságharc háromszéki részvevői és a háromszéki csaták hősei, a kijárat felé pedig 1848--49 előrevetülő sorsai: Kiss Ernő, a legmagasabb rangú aradi mártír tábornok dísznyerge és a befejezetlen festmény az ágyúhős halálával. Gábor Áront, aki Háromszéken a forradalom és a szabadságharc lelke volt, csak saját fegyverneme ejthette el, repesztalálat érte. Eresztevényi síremléke emlékeztet rá: Kökösnél mi támadtunk július 2-án, és mi szedtük fel a sebesülteket, halottakat. A síremlék domborművének másodpéldánya mellett hagyjuk el a termet.