Délről érkező néphullámok jelentik a rézkorból bronzkorba való átmenetet: a Coţofeni-műveltség kora a Nílus menti nagy piramisok emelésének ideje, a majdani Kaliforniában pedig ekkor szöknek szárba a ma legöregebb mamutfenyők. A brassói Csigadombról elnevezett Schneckenberg-kultúra, amely használja a fogatot, már bronzkor, Babilon első fénykorával egyidejű, Hammurápi törvénykönyveivel. A Csomortáni-kultúra kifejezetten az Olt-forrásvidék rezére alapoz. Talán utódja a segesvári Wietenberg népe, mely fellegváraiból uralja Erdélyt és bányáit, és harcosainak tőre, spirális kardvédője mint a mükénéi akhájoké a trójai háború idején. Kovászna felé, Cófalván kerültek elő aranycsákányaik, mikor még nem volt Székely Nemzeti Múzeum.

Ez a kor valóban fegyvert s vasat énekel, háborúk kora. A bronzkor vége előtt halomsírok népei söpörnek el mindent. Nyugatról (a kelták ősei?), keletről (az első irániak -- a kimmerek?) egyaránt érkeznek. A keletiek hordozta műveltséget, a Noua-kultúrát brassói peremnegyedről nevezték el, ők új, déli támadó (a műszök, géták, dákok ősei?) elől vonulnak vissza, azokat meg újabb keletiek szorítják ki: a szkíták, a szarvas népei. “Az eltévedt lovassal” valóban rokon szavak érkezhetnek a Kárpát-medencébe: “Húgomasszony gazdag, arannyal fizet” -- minden szava iráni jövevény a magyarban. És ez már a vaskor.