Csutak Vilmos (1878. nov. 6. Zágon -- 1936. máj. 14. Sepsiszentgyörgy) -- Apja Csutak Sámuel, anyja Csákány Juliánna kisbirtokosok, felesége Simonffy-lány, így sógora Kovács István régésznek, gyerekei Ákos (a 2. világháború áldozata) és Csaba (református püspökhelyettes). -- A zágoni négy elemi osztályt követően a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanul, majd a kolozsvári egyetemen szerez történelem és latin szakos diplomát (1898--1902). 1902--1903-ban katonai szolgálatát teljesíti a cs. és k. 51. gyalogezredben. 1903-tól a Székely Mikó Kollégium tanára (1903-tól rendes tanár, 1916-tól igazgató). -- 1906-tól a Székely Nemzeti Múzeum igazgató-választmányi tagja, megrendezi a kuruckori kiállítást. 1907: átveszi letétbe a Székely Nemzeti Múzeum számára az udvarhelymegyei múzeum 1500 tételét. 1908-tól múzeumőr (1916-tól igazgató-őr, 1923-tól ig.). Rendezi a levél- és kézirattárat, részt vesz Pósta Béláék kolozsvári tanfolyamán, Budapesten, Bécsben végez régiségtani, művészettörténeti és levéltári kutatásokat. 1909: Árkosra Csutakkal, Semayer Vilibálddal és G. Dorsay-vel (Chicago, Fields-múzeum) a székely kivándorlás ügyében száll ki, Nagy Gézával Erősdre; képviseli a múzeumot az EME jubileumán. Helyi családi, ill. marosvásárhelyi, kolozsvári, budapesti, brassói levéltárakban kutatja a Rákóczi-mozgalom korát. Komollón és Sepsimagyaróson megkezdi a térség rendszeres római kori ásatásait, Eresztevény-Zádogostetőn (honfoglaláskori lelet ügyében) ás. 1910: folytatja László Ferenccel az ásatásokat, Kézdiszentléleken műemlékfelmérést is, Kökösben ezt és néprajzi gyűjtést is végeznek, behozza a barátosi templom festett kazettás mennyezetét. 1911: Várhegyen régiséget, Szebenben levéltárat kutat, ifj. Gödri Ferenccel és Török Andorral behozzák letétbe a 4200 kötetes Apor-könyvtárat és 7000 tétel okmány és kézirat Apor-levéltárat, László Ferenccel a gidófalvi malmosok levelesládáját (a malomházat is megvizsgálják). Lászlóval Eresztevényen, Besenyőn, Csíkban ásat, Csíkban régi könyvtárakhoz, levéltárakhoz szállnak ki, néprajzi gyűjtést végeznek, a szárnyasoltárakat tanulmányozza (itt Gyárfás Győző és Kós Károly a társa). Folytatja budapesti stb. levéltári kutatásait, Kolozsváron újabb régészeti tanfolyamon vesz részt, Drexel freiburgi limes-kutatóval Háromszék római kori emlékeit vizsgálja. 1913-ban Kézdiszentléleken Kovács Istvánnal ásnak. 1914-ben a marosvásárhelyi Teleki Könyvtárban az 1614-es Bethlen-féle lustrából másoltatnak; az 1635-ös Sepsiszentgyörgyön van, kiadásukat tervezik. 1915-ben feldolgozza a térképgyűjteményt. A világháború idején a katonák családjától gyűjtenek dokumentumanyagot. -- László Ferenccel és ifj. Gödri Ferenccel, Kós Károly tervei alapján 1911--13-ban megteremtik a múzeum saját, új épületegyüttesét, műhelyekkel, modern, kétszintes könyvtári berendezéssel, több rendben költöznek. 1916-ban rendezik a múzeum jogállását: önmagát önmegújító testület által képviselő alapítvány (nem állami, nem megyei, nem egyesületi, így nem vehető majd át a román utód-hatóságok által, és nem is majorálható román tagfelvétellel, mint az erdélyi múzeumok általában az impériumváltás után, elrománosítás végett). A világháború alatt katonaság zárja és foglalja le részben a főépületet, járványkórháznak; az impériumváltás után László Ferenccel rendbehozzák, berendezik, az egész megye magyarságának mozgósításával, fillérenként gyűjtve össze költségeit. Magasrangú román támogatókat nyernek meg (Al. Tzigara-Samurcaş). A romániai alapítványi törvény megszületését követően rendezik a múzeum román jogi státusát (1924--28). Állandósítják a múzeumban tartott ismeretterjesztő, népi egyetem-szerű előadásokat, illetve a zenei-irodalmi esteket, amivel a múzeum a két világháború közti jelentős magyar művelődési központ (pl. Bartók Béla is koncertezik itt, 1927-ben). 1925, László Ferenc halála után egyedül vezeti az intézményt, munkára fogva maga mellé nemcsak a teljes tanári kart a Székely Mikó Kollégiumból és a székelyföldi múzeumbarát értelmiséget, politikusokat, de fél Erdély magyar tudósait, művészeit. Kitűnőek a kapcsolatai az anyaországi tudományosság intézményeivel, vezető tudósaival. Orbán Balázs-megemlékezést szervez Erdély városaiban, főművének újrakiadását próbálja elindítani (már az 1. világháború előttől). Képzőművészeti tárlatokat szervez a székely művészekkel (1929, 1933), Londontól Gelencéig tesz eleget megbízatásainak Varga Nándor Lajos, Nagy Imre, Kós Károly, Gulyás Károly, Barabás Márton, miközben a múzeum fal- és üvegfestményeit tervezik. Utolsó éveinek nagy programjaival a Székely Nemzeti Múzeum Erdély magyar tudományos központja. Innen kéreztethetik csak ki a kolozsvári régészeti intézetben megtűrtként meghagyott Roska Mártont, Kovács Istvánt magyar kutatásra, azután is, hogy az ásatásokat, a külföldi kapcsolatokat betiltja a román állam a 30-as évek közepén. Székely Nemzeti Levéltárba mentik a vármegyei stb. anyagot (közel kétszázezer tétel gyarapodás), megakadályozzák Bukarestben a tervezett szakszerűtlen központosítást, Barabás Samuval kihozzák a Székely Oklevéltár VIII. kötetét. Az 1929-es Emlékkönyv a világháborúk közötti legnagyobb kisebbségi magyar tudományos kiadvány. Jövedelméből telket vásárolnak, rátelepítve a balassagyarmatival holtversenyben első magyar állandó skanzent (1930--37). Ott vannak a berlini Erdélyi Népművészeti Kiállításon (1927), a Dnyesztertől a Szilágyságig nyújtanak intézményi hátteret a néprajzi kutatásnak (Domokos Pál Péter anyagi támogatásukkal és fonográfjukkal gyűjti A moldvai magyarság anyagát, Lükő Gábornak is itt a bázisa). 1927-től szisztematikusan méreti fel a székelyföldi műemlékeket és műkincseket, oszlopos tagja az 1930-ban létrejövő református egyházkerületi tanácsi műemlékbizottságnak; 1935-ben Vámszer Gézával megvalósítják az első intézményes kisebbségi műemlékrestaurálást (Csíkdelne). Párhuzamosan, 1928-tól a Székely Nemzeti Múzeum rendszeres székelyföldi természettudományi tanulmány- és kutatóutakat, regionális kutatást szervez Bányai János geológussal és Köntzei Gerő entomológussal az erdélyi magyar természettudományi elitnek (Csutak haláláig székelyföldi körút, Háromszék, Hargita), természettudományi múzeumi részleg létrehozásán dolgoznak. -- Mindezt elsősorban önerőből (jégverem bérbeadása, tanári lakbér a múzeumőri lakásokért, teniszpálya bérlete, hajdúruhák bérbe adása előadásokra, ingyenes múzeumőri szolgálat mikós tanár-múzeumőrökkel, vagy, akárcsak a múzeumi szolgának, kapusnak, természetbeni fizetés: lakáshasználat, műhelyhasználat); részben adományokból (Keleti Akció budapesti segélyei is köztük, időszakosan). -- Az impériumváltást követően részt vesz az Országos Magyar Párt megszervezésében, a két világháború közti első parlamenti választáson tartalékos létére őt is megpróbálják jelölni háromszéki magyar képviselőnek, de kifogásokkal az ő jelölését is visszadobják (a román ellenjelölt Anghelescu, a románosító “kultúrzónák” későbbi hírhedt minisztere). Vezetése alatt a Székely Mikó Kollégium a két világháború közti legjobban működő romániai magyar középiskola. Mivel a román főhatalom 1919-ben az összes sepsiszentgyörgyi állami magyar középiskolát beszünteti, bementik a főgimnázium épületébe a polgári fiúiskolát és lányiskolát, de a református elemit és a tanítónőképző intézetet is (utóbbi az egyetlen, amelyet 1923-ban átengednek Székelyudvarhelynek, míg a polgári fiúiskolát csak beolvasztják). Leánygimnáziumuknak és internátusának épületet emelnek, a tornacsarnokot kibővítik, tanári szolgálati lakás épül. Káderpolitikájának alapelve: saját növendékekből kinevelt tanári kar, múzeumőrök. -- Az erdélyi református egyháztanács kiemelkedő tagja, halálakor Erdély minden református létesítményében kitűzik a fekete lobogót. A múzeum díszterméből temetik, 36 esperes és pap kíséri koporsóját, élükön a püspökhelyettessel, aki nem püspöke, a Magyarországra kitelepedő Makkai Sándor ügyével foglalkozik, hanem idesiet. Ez Sepsiszentgyörgyön minden idők legnagyobb temetése, erdélyi nemzeti gyász, mintegy harminc hírlapban, folyóiratban jelenik meg nekrológja. -- Diákkorától közöl, az Erdélyi Múzeum, majd a Genealogiai Füzetek, az Erdélyi Helikon, az Erdélyi Irodalmi Szemle, az Ifjú Erdély lapjain, a helyi sajtóban Háromszék, a Székely Mikó Kollégium, az erdélyi református egyház, a kuruc mozgalmak múltjából; további írásai A sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium Értesítőiben (1917-től, egyedül szerkeszti), a Székely Nemzetben (1906-tól Székely Nép), A Székelyföld és székely nagyjaink I. kötetében (szerk. Péter János, 1914), az EME-vándorgyűlések Emlékkönyveiben jelennek meg. Az első világháború előtt és alatt a Székely Nemzeti Múzeum Jelentéseinek szerkesztője (1908-tól, László Ferenccel, 1910--13-ban vele és ifj. Gödri Ferenccel); a két világháború között megszervezője és szerkesztője, szerzője a múzeum 1929-es jubileumi Emlékkönyvének. -- Megemlékezések: A Székely Nemzeti Múzeumban többször emlékeztek meg róla estéllyel, előadással; itt (főépület és Zágoni Művelődési Központ), ill. a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban állandó kiállított anyag őrzi emlékét. -- Fő munkái: Háromszék fölkelése a Rákóczi-szabadságharc elején (Sepsiszentgyörgy, 1907); A Székely Nemzeti Múzeum alapítása és gyűjteményeinek ötvenéves fejlődése (in: Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára, Sepsiszentgyörgy, 1929, 5--25); Bujdosó kurucok Moldvában és Havasalföldén 1707--1711-ben (Uo., 633--640); Közösség és művelődés (válogatott írások, Bukarest, 1993; Egyed Ákos gondozásában és bevezető tanulmányával).