Az asztalka a sarokban még a béke: az asztalos-ezermester Gábor Áron munkája. Mögötte már mindenütt háború. A legnagyobb háromszéki csatát éppen itt vívták, ahol most a múzeum is áll, Szemerján (a másik Szemerján, Piskin nyerte meg Bem Erdélyt, a hídnál, amely ha elveszik, Erdély is elveszett).

A Petőfinél négy évvel fiatalabb Gyertyánffy Ferenc, aki századával egy szálig elesik a sepsiszentgyörgyi Eprestetőn, mert visszavonulása útján a várost védendő, magunk szedjük fel a hidat. A huszonnégy éves Tuzson, aki ott volt hadnagyként Schwechatnál, és Bem moldvai expedíciójának utóvédjével (a Szeretig nyomták ki a cáriakat), utolsónak hagyta el a megye földjét, kijátszva a bekerítésére játszó üldözőket. A Nyergestető térségében, Gál Sándor oldalán ő kíséreli meg az utolsó védelmi harcokat. Aschermann, a Sepsiszentgyörgyön született tábornok, az utolsó ellenálló magyar erődítmény, Komárom várparancsnoka (csak Velence tartott ki tovább, a lagúnák között). Az, hogy mennyire sürgős volt Haynauéknak a béke, már akkor jelezte, milyen pürrhoszi a szabadságharcon idegen fegyverrel vett győzelem. A kapituláció feltételei beszédesek.

A legendás, sok nemzetiségű vörössipkások szerb tábornokának, Damjanichnak a búcsúimája -- Damjanichné, a nemzet özvegye Csereyné barátnője volt. Az aradiak nem haltak meg hiába. Az emigránsok: a székelyföldi főparancsnok Gál, a negyvennyolcas magyar vezényleti nyelv megteremtője; a szomszéd gidófalvi Czetz, az argentin katonai térképészeti intézet megalapítója; Bodola, Gábor Áron volt tüzértisztje, a magyarországi rizstermesztést Olaszhonból meghonosító; Xántus János, akinek alakja Karl Mayt arra ihlette, hogy Winnetou sápadtarcú barátját földmérőként vezesse be gyerekkorunk indiánregényeibe -- ő nagy múzeumokat, állatkertet alapozott Budapesten, és a mi gazdagításunkra is küldött Ceylonban, Dél-Kínában gyűjtött ritkaságokat, miután pár hónapos korunkban látogatott meg Imecsfalván...