Székely Zoltán (1912. nov. 18. Dés -- 2000. szept. 1. Sepsiszentgyörgy) -- A rétyi Székely családból származik, fia, Székely Zsolt szintén régész, muzeológus. -- Apja, Székely Gyula halála után (1917) anyja, Bíró Margit visszahozza Bögözről Sepsiszentgyörgyre. Csutak ajánlásával kap ingyen szállást a kolozsvári I. Ferdinánd egyetemen, ahol klasszika-filológia és történelem szakon végez.-- Zilahra kerül, klasszika-filológia tanszékre (Wesselényi Kollégium), majd Csutak helyére hívja haza a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó-Kollégium, ennek a latin szakos tanára (1937--49, rövidebb megszakításokkal 1963--71; mellette a Székely Mikó-Kollégium leányfőgimnáziuma és utódintézményei, végül a Mikes Kelemen Líceum tanára is: 1946--47, rövidebb megszakításokkal 1956--75, 1990--95). -- 1937. dec.: a Székely Nemzeti Múzeum őrének választja. 1937-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytat további tanulmányokat, Tompa Ferenc és Alföldi András vezetésével. Részt vesz Szilágyi János aquincumi, Radnóti Aladár porolissumi római kori ásatásain, bulgáriai és bukaresti szakmai tanulmányúton (1938, 1939), Méri Istvánnal, László Gyulával, Mozsolics Amáliával dolgozik, megkezdi háromszéki kutatásait (Réty környéke, sepsiszentgyörgyi és málnási őstelepek). 1943-ban védi meg doktori disszertációját, a komollói erődített római tábor feldolgozását. 1944--45-ben, amikor Herepei János igazgató a múzeum anyagának jelentős részét felsőbb parancsra evakuálja, a dunántúli Lengyelbe irányított szállítmány nagyobb részét (több mint 50 láda) Árvay Józseffel Kolozsvárig kíséri. Idáig is csak ügyességének köszönhetően jutnak el, vasúti kocsijuknak előbb Csíkszentkirályon, majd Szeretfalván kell szerelvényt szereznie, hogy prédára ne maradjanak holtvágányokon. A ládák Roska Márton igazgató segítségével az Erdélyi Nemzeti Múzeum alagsorába kerülnek, de a budapesti hatóságok gépkocsin Keszthelyre szállíttatják (Kolozsvárról Vargha László, a szentendrei skanzen megálmodója gyakorlatilag élete kockáztatásával viszi el), ahonnan az anyag Zalaegerszegre kerül, és megsemmisül vagy nyoma veszik. 1945. májusban Herepeivel ellentétben Cs. Bogáts Dénessel hazatér Sepsiszentgyörgyre. Júliustól a múzeum régészeti igazgató-őre, 1947. decembertől ügyvezető igazgató-őr; már 1945-ben kiszáll Futásfalvára római kori emlékek végett Kisgyörgy Tamás elnökkel; a vármegyei levéltárat, feldúlt családi levéltárakat (pl. az árkosi Szentkereszty-családét) mentenek be a múzeumba (egészen a levéltár kiszakításáig nem tesznek le a Székely Nemzeti Levéltár Csutak--Herepei-féle tervéről); visszaszerzik Budapestről a Apor-kódexet és a szörcsei aranykincset; Szabédi Lászlóval, László Gyulával, Kós Károllyal, Máttis Teutsch Jánossal, Bányai Jánossal, a hétfalusi csángó együttessel előadó esteket tartanak Sepsiszentgyörgyön, Kovásznán, Kézdivásárhelyen, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, ezzel jövedelemforrást is próbálnak biztosítani a múzeumnak; harcolnak az Alapszabályok tiszteletben tartásáért. Segíti a székelykeresztúri, székelyudvarhelyi, csíkszeredai múzeumalakulást (kezdetben Székely Nemzeti Múzeum-részlegként próbálják intézményi létüket biztosítani), a kézdivásárhelyi múzeum maradványát bementik Sepsiszentgyörgyre. Újraindulnak a régészeti kutatások, Székely Mikó-kollégiumi, székelyudvarhelyi, székelykeresztúri tanulókkal, Horváth József székelyudvarhelyi tanárral és Molnár István székelykeresztúri múzeumalapítóval (Bibarcfalva, Vargyas, Nagyborosnyó, Zetelaka, Énlaka stb.); hazahozzák Borosjenőről a 18 évvel korábban a múzeumra hagyott Diószeghy-féle lepkegyűjteményt. 1949--1990: az államosított intézmény múzeumigazgatója; a múzeum érdekében nem fogadja el meghívását sem a brassói múzeum élére, sem a Bolyai Egyetemre epigraphiát tanítani. Kiemelkedő politikai teljesítményként sikerül megőriznie az államosított múzeum magyar és szakmai jellegét (jellemző, hogy még 1958-ban, a koncepciós perek idején is ugyanazok a múzeum kutatási prioritásai, mint a rendszerváltás előtt). A régészeti kutatást 1951-ig a kolozsvári központnak rendelik alá, újra Komollón, Nagyborosnyón, Lécfalván, Csíkzsögödön, Bükszádon ás; László Ferenc sepsiszentgyörgyi kutatásait (Bedeháza, Gémvár) és az énlaki római tábor megásását folytatják, Kurt Horedttel Malomfalván pártfeladatra szláv jelenlétet kellene kimutatniuk. 1951--52-ben Moldvába rendelik, a bukaresti Ion Nestor mellé, aki legfőbb román támogatója lesz, ő védi meg a dáko-román kontinuitás elméletének kidolgozójától, a kolozsvári Constantin Daicoviciutól. 1952--53-ban Medgyes környékén kutat, átrendezi a brassói múzeum régészeti kiállítását; közli a csíkzsögödi dák kincset; 1953--54-ben a nagybányai múzeummal a szilágypéri bronzkori települést és temetőt tárja fel (Ottományi-kultúra); műemlékvédelmi tevékenységet folytatnak; tagja a Román Akadémia Tudományos Tanácsának; a romániai múzeumok átrendezését felügyelő bukaresti minisztériumi bizottság tagja. Gyárfás Jenőről emlékeznek meg kiállítással (1957); a levéltár teljes kiszakítását fél évtizedig (1961) hárítani tudják (a könyvtárat meg is védik a többszöri elszállítási kísérlet ellen Csíkiné Sára Piroska és mások segítségével); Molnár Istvánnal, Horedt, Nestor, Eugenia Zaharia részvételével 1954--59-ben Kisgalambfalván, Molnárral és Putnoki Emil erdőszentgyörgyi múzeumigazgatóval Erdőszentgyörgyön ás; 1958-ban csak a marosszentannai műveltségről felolvasandó szövegét engedik ki Hamburgba, az V. Nemzetközi Régészeti Kongresszusra. 1960--68 között, a Brassó Tartományhoz csatolt Háromszéken Rétyen, Angyaloson, Csernátonban kutat, illetve a Maros-Magyar Autonóm Tartományban hagyott Székelykeresztúr vidékén (Bözöd, Fiátfalva, Székelyszenterzsébet, Székelyszállás, Siménfalva, Székelyszentmiklós); 1965-ben Rómában, a VI. Ősrégészeti Kongresszuson a délkelet-erdélyi neolitikumról értekezik, a prágai, VII. Ősrégészeti Kongresszuson a csernátoni kora vaskori telepet ismerteti. Feltárja a sóváradi római tábort, oltszemi testvérét kutatja. A megyésítéskor (1968) szerepet játszik abban, hogy Háromszék megyét Kovászna néven helyreállítják, rövid ideig a megye művelődési főnöke. Megyei múzeumként a Múzeum jubileumát ünneplik, számos kiadványt, rendszeres évkönyvet jelentetnek meg, Varga Nándor Lajossal ismerteti Sepsiszentgyörgy építészeti emlékeit. Újra gyarapítható a néprajzi, természetrajzi és képzőművészeti anyag, létrehozzák a kézdivásárhelyi és a csernátoni részleget, a kisbaconi Benedek Elek Emlékházat. Történelmi, néprajzi, családtörténeti kutatásokat is folytat, a székely rendi tagozódás, 1848--49 stb. témakörben, de mindenekelőtt DK-Erdély legjelentősebb régésze. Összegezve: kutat neolitikumot, rézkort, elkülöníti a zabolai és csomortáni bronzkori kultúrákat; kora vaskori és szkíta emlékekkel, a dákok késő vaskori műveltségével foglalkozik; nagyrészt ő tárja fel a székelyföldi római kori katonai táborokat. Távolabbi térségben ugyancsak alkot maradandót, így ő kutat meg először szakszerűen Erdélyben római villa rusticát (Kolozsvár-Csomafája). Tanulmányozza a népvándorlás korát, a szlávok anyagi műveltségét, régészetileg bizonyítja azt a nyelvészeti feltételezést, hogy a Háromszéki-medencében a szláv lakosság megérte a magyar betelepedést. Okosan él az alkalmakkal, egyetlen példaként: így ásatja meg Kakas Zoltánnal Szárazpatakon 1975-ben, a Vár-pataki dák vár kutatásának fedezetében a János-pataki középkori templomot. Szakmai munkásságának (magyar szempontból) betetőzéseként, politikai állásfoglalással felérően, feltárja a Zabola-tatárdombi (1969--70) és a Petőfalva-alsóhatári (1978--80) kora középkori magyar temetőt (218, ill. 238 sírt). A Székely Nemzeti Múzeumnak 1990-es nyugdíjazása után is bedolgozó munkatársa, újraindított évkönyvének szerzője marad haláláig. -- Régészeti szakfolyóiratokban, múzeum évkönyvekben (budapesti Archeologiai Értesítő, kolozsvári Erdélyi Múzeum, bukaresti Dacia és SCIVA, belgrádi Slavia Antiqua, Piatra Neamţi Memoria Antiquitatis, Iaşi-i Arheologia Moldovei, brassói Cumidava, sepsiszentgyörgyi Aluta stb.), kongresszusi kiadványokban stb. (kolozsvári Korunk, Korunk évkönyvek) közöl; a Székely Nemzeti Múzeum Kiadványait (1946--49), a múzeum 1954-es Évkönyvét, az Aluta múzeumi évkönyveket (1969--1988) szerkeszti. -- 1966: a Munka Érdemrend III. fokozatával tüntetik ki; 1969: A Román Társadalomtudományi és Politikai Akadémia levelező tagja. -- Fő munkái: A komollói erődített római tábor (Kolozsvár, 1943); Adatok a Székelyföld népvándorláskorához (Sepsiszentgyörgy, 1945); Jegyzetek Dácia történetéhez (A Székely Nemzeti Múzeum Kiadványai, 5, Sepsiszentgyörgy, 1946); Sepsiszentgyörgy története a középkor végéig (A Székely Nemzeti Múzeum Kiadványai, 6, Sepsiszentgyörgy, 1948); Zetevára. Jelentés a Székely Nemzeti Múzeum 1946. évi ásatásáról (A Székely Nemzeti Múzeum Kiadványai, 7, Sepsiszentgyörgy, 1949); Aşezări din prima vîrstă a fierului în sud-estul Transilvaniei, 1966; Materiale ale culturii Sîntana de Mureş din sud-estul Transilvaniei (Aluta, I, Sepsiszentgyörgy, 1969, 7--114 ); Kora-középkori települések a Székelyföldön (XI--XIV. sz.) (Veszprémi Tört. Tár, Veszprém, 1990, 3--19); A zabolai (Zăbala -- Románia) kora középkori temető (A Veszprémi Megyei Múzeumok Közleményei, 19--20, Veszprém, 1994, 277--303); A petőfalvai (Székelypetőfalva/Peteni, Románia) korai középkori temető (Tisicum, Szolnok, 2001, 197--220).